Míg Argentínában vagy Uruguayban még ma is jellemzőek az olasz bevándorlók, addig Brazíliában már inkább kisebbségben vannak sokak között. Pedig a csizma a Sugarloaf-hegyen olyan fontos kortársakat is kitermelt, mint például Eliseu Visconti festőművész.
Visconti 1866-ban született olaszként egy Nápolytól délre fekvő Salerno tartomány egyik falujában. Tizennyolc évesen már Rio de Janeiróban találjuk, tehát gyermek- vagy tinédzserként vándorolt ki családjával az Újvilágba - mint akkoriban oly sok olasz, éppen a "Mezzogiornóból", az ország déli részéről. Így 1884-ben, tizennyolc évesen Visconti belépett az Academia Imperial des Belas Artesba - azért nevezték így, mert Brazília 1889-ig még birodalom volt. Visconti Henrique Bernardelli és Rodolfo Amodeo professzoroktól tanult - két olyan olasz leszármazottjától, akik már az Újvilágban születtek (innen a spanyol keresztnevek). Visconti már 1888-ban elnyerte az Akadémia aranyérmét, de más harcostársaival együtt kudarcot vallott a festészet és a képzési módszerek megreformálására tett kísérletében. A "szabad stúdió" csak rövid ideig tartott.
Visconti 1892-ben visszatért Európába. Párizsban nemcsak az École des Beaux Arts, hanem a Nemzeti Díszítőfestő Iskolába is járt, és a szecesszió felé fordult. Műveit a "Salon National des Beaux Arts" és a "Societé des Artistes Francais" is elfogadta. Az 1900-as párizsi világkiállításon két festménnyel képviselte hazáját, Brazíliát, és ezüstérmet nyert a "Gioventù" (Ifjúság) című, egy fiatal lányt ábrázoló portréval. Az egykor lázadóként kiközösített Eliseu Visconti elismert és elismert művészként tért vissza Bralilienbe. Vele a "szecesszió" Brazíliában is tiszteletreméltóvá vált. Különböző riói és Sao Pauló-i kiállítások, a bélyegversenyen aratott győzelem, a Rio de Janeiro-i városi színház díszleteinek megalkotása, valamint az 1904-es Saint Louis-i (USA) világkiállításon "Szent Sebestyén jutalma" című alkotásával elnyert aranyérem után régi akadémiájára hívták, hogy Henrique Bernardelli utódja legyen a festészet professzora. Ebben a pozícióban maradt 1913-ig.
Visconti Párizsba visszatérve a riói városi színház előcsarnoka számára készült nagyméretű falfestményeken kezdett dolgozni. Az első világháború azonban megakadályozta a hazatérését, és 1920-ig Franciaországban maradt. Tábláit 1915-ben hajóval szállították Rióba - szerencse, hogy nem estek a tengeralattjáró-háború áldozatául! A háború befejezése után Visconti végleg hazatért, és inkább a falfestészetnek szentelte magát, például a riói Igazságügyi Palotában Brazília Portugáliától való függetlenségének századik évfordulója alkalmából 1922-ben.
A "brazíliai szecesszió úttörője" 1944. október 15-én halt meg Rióban. Ma Brazília valamennyi jelentős múzeumát festményei díszítik.
Míg Argentínában vagy Uruguayban még ma is jellemzőek az olasz bevándorlók, addig Brazíliában már inkább kisebbségben vannak sokak között. Pedig a csizma a Sugarloaf-hegyen olyan fontos kortársakat is kitermelt, mint például Eliseu Visconti festőművész.
Visconti 1866-ban született olaszként egy Nápolytól délre fekvő Salerno tartomány egyik falujában. Tizennyolc évesen már Rio de Janeiróban találjuk, tehát gyermek- vagy tinédzserként vándorolt ki családjával az Újvilágba - mint akkoriban oly sok olasz, éppen a "Mezzogiornóból", az ország déli részéről. Így 1884-ben, tizennyolc évesen Visconti belépett az Academia Imperial des Belas Artesba - azért nevezték így, mert Brazília 1889-ig még birodalom volt. Visconti Henrique Bernardelli és Rodolfo Amodeo professzoroktól tanult - két olyan olasz leszármazottjától, akik már az Újvilágban születtek (innen a spanyol keresztnevek). Visconti már 1888-ban elnyerte az Akadémia aranyérmét, de más harcostársaival együtt kudarcot vallott a festészet és a képzési módszerek megreformálására tett kísérletében. A "szabad stúdió" csak rövid ideig tartott.
Visconti 1892-ben visszatért Európába. Párizsban nemcsak az École des Beaux Arts, hanem a Nemzeti Díszítőfestő Iskolába is járt, és a szecesszió felé fordult. Műveit a "Salon National des Beaux Arts" és a "Societé des Artistes Francais" is elfogadta. Az 1900-as párizsi világkiállításon két festménnyel képviselte hazáját, Brazíliát, és ezüstérmet nyert a "Gioventù" (Ifjúság) című, egy fiatal lányt ábrázoló portréval. Az egykor lázadóként kiközösített Eliseu Visconti elismert és elismert művészként tért vissza Bralilienbe. Vele a "szecesszió" Brazíliában is tiszteletreméltóvá vált. Különböző riói és Sao Pauló-i kiállítások, a bélyegversenyen aratott győzelem, a Rio de Janeiro-i városi színház díszleteinek megalkotása, valamint az 1904-es Saint Louis-i (USA) világkiállításon "Szent Sebestyén jutalma" című alkotásával elnyert aranyérem után régi akadémiájára hívták, hogy Henrique Bernardelli utódja legyen a festészet professzora. Ebben a pozícióban maradt 1913-ig.
Visconti Párizsba visszatérve a riói városi színház előcsarnoka számára készült nagyméretű falfestményeken kezdett dolgozni. Az első világháború azonban megakadályozta a hazatérését, és 1920-ig Franciaországban maradt. Tábláit 1915-ben hajóval szállították Rióba - szerencse, hogy nem estek a tengeralattjáró-háború áldozatául! A háború befejezése után Visconti végleg hazatért, és inkább a falfestészetnek szentelte magát, például a riói Igazságügyi Palotában Brazília Portugáliától való függetlenségének századik évfordulója alkalmából 1922-ben.
A "brazíliai szecesszió úttörője" 1944. október 15-én halt meg Rióban. Ma Brazília valamennyi jelentős múzeumát festményei díszítik.
Oldal 1 / 1