A 18. dinasztia Egyiptomban egy olyan korszakot ölel fel, amelyet gyakran új birodalomnak vagy Egyiptom harmadik magas korszakának neveznek. Eljött a változás ideje. Egyiptom olyan ország, amely történelmileg ritkán kerülte el a konfliktusokat. A 18. dinasztia kezdetével egyfajta nyugalmi időszak következett, és eljött a fáraók dicsőséges időszaka. Az egyiptomi művészet addig viszonylag alacsony szinten maradt. A művészet a halottaknak készült. Az elhunytak sírjait díszítő síkfestmények egyszerű kivitelezésűek voltak. A fáraókkal megváltozott a művészet felfogása. A Királyok Völgye lett az impozáns sírkamrák középpontja. A kiválasztott helyszín az istenhit és a halottkultusz közötti kapocs lett. A művészek munkája már nem egyetlen célt szolgált, hanem a halott királyok pompás továbbélését volt hivatott lehetővé tenni, és az istenek jóindulatáért szánt, mélabús áldozatnak szánták. Amikor Howard Carter felnyitotta Tutanhamon sírját, szinte elképzelhetetlen pompa tárult elénk a 18. dinasztia műkincseivel. A művészek felbecsülhetetlen értékű anyagokat használtak. A síremlékekhez drágaköveket, aranyat, ezüstöt és rezet használtak. Nehéz elképzelni, hogy ugyanebben az időben Európában a bronzkor a végéhez közeledett.
A 18. dinasztia művészetének kiemelkedő példája Hatsepszut uralkodó szobra. Az egyetlen nő, aki valaha Egyiptomot uralta, ma a Metropolitan Múzeumban csodálható meg. A fáraó hihetetlenül fiatalnak tűnik, a csiszolt kő csillogóvá teszi a bőrét, és az arcának finom vonásai vannak. A néző inkább egy balett-táncosnőnek nézhetné, mint Egyiptom egyetlen királynőjének. Judy Chicago művésznő a királynőnek is helyet foglalt a The Dinner Party című installációjában.
Az egyiptomi művészek fontos feladata volt, hogy pontos és egyértelmű ábrázolási formát válasszanak. Mai szemmel nézve az egyes motívumok egyszerűnek és sematikusnak tűnnek, a falfestmények azonban részletes történeteket mesélnek el. A sírok lezárásával a történetek életre keltek és végigkísérték a halottak útját. A művészek szisztematikusan dolgoztak a falfestmények létrehozásán. Papiruszra vázlatokat készítettek, amelyeket erős színekkel vittek át a falakra. Előzetesen kifeszített húrok jelezték a motívumok pontos helyét. A halottak lelkének védelme érdekében minden műalkotás szigorú ábrázolási szabályok szerint készült. Az egyiptomi falfestészet geometriai szabályszerűségeket követ az ismétlődő elemek elrendezésében. Az eredmény egy harmonikus és kiegyensúlyozott benyomás, amely egyedülálló ebben a formában. A 18. dinasztia szobrászai és festői a mai értelemben nem lennének művészek, mivel nem rendelkeztek alkotói és művészi szabadsággal, ábrázolásaik azonban még sok évszázaddal később is találnak utánzókat és csodálókat.
A 18. dinasztia Egyiptomban egy olyan korszakot ölel fel, amelyet gyakran új birodalomnak vagy Egyiptom harmadik magas korszakának neveznek. Eljött a változás ideje. Egyiptom olyan ország, amely történelmileg ritkán kerülte el a konfliktusokat. A 18. dinasztia kezdetével egyfajta nyugalmi időszak következett, és eljött a fáraók dicsőséges időszaka. Az egyiptomi művészet addig viszonylag alacsony szinten maradt. A művészet a halottaknak készült. Az elhunytak sírjait díszítő síkfestmények egyszerű kivitelezésűek voltak. A fáraókkal megváltozott a művészet felfogása. A Királyok Völgye lett az impozáns sírkamrák középpontja. A kiválasztott helyszín az istenhit és a halottkultusz közötti kapocs lett. A művészek munkája már nem egyetlen célt szolgált, hanem a halott királyok pompás továbbélését volt hivatott lehetővé tenni, és az istenek jóindulatáért szánt, mélabús áldozatnak szánták. Amikor Howard Carter felnyitotta Tutanhamon sírját, szinte elképzelhetetlen pompa tárult elénk a 18. dinasztia műkincseivel. A művészek felbecsülhetetlen értékű anyagokat használtak. A síremlékekhez drágaköveket, aranyat, ezüstöt és rezet használtak. Nehéz elképzelni, hogy ugyanebben az időben Európában a bronzkor a végéhez közeledett.
A 18. dinasztia művészetének kiemelkedő példája Hatsepszut uralkodó szobra. Az egyetlen nő, aki valaha Egyiptomot uralta, ma a Metropolitan Múzeumban csodálható meg. A fáraó hihetetlenül fiatalnak tűnik, a csiszolt kő csillogóvá teszi a bőrét, és az arcának finom vonásai vannak. A néző inkább egy balett-táncosnőnek nézhetné, mint Egyiptom egyetlen királynőjének. Judy Chicago művésznő a királynőnek is helyet foglalt a The Dinner Party című installációjában.
Az egyiptomi művészek fontos feladata volt, hogy pontos és egyértelmű ábrázolási formát válasszanak. Mai szemmel nézve az egyes motívumok egyszerűnek és sematikusnak tűnnek, a falfestmények azonban részletes történeteket mesélnek el. A sírok lezárásával a történetek életre keltek és végigkísérték a halottak útját. A művészek szisztematikusan dolgoztak a falfestmények létrehozásán. Papiruszra vázlatokat készítettek, amelyeket erős színekkel vittek át a falakra. Előzetesen kifeszített húrok jelezték a motívumok pontos helyét. A halottak lelkének védelme érdekében minden műalkotás szigorú ábrázolási szabályok szerint készült. Az egyiptomi falfestészet geometriai szabályszerűségeket követ az ismétlődő elemek elrendezésében. Az eredmény egy harmonikus és kiegyensúlyozott benyomás, amely egyedülálló ebben a formában. A 18. dinasztia szobrászai és festői a mai értelemben nem lennének művészek, mivel nem rendelkeztek alkotói és művészi szabadsággal, ábrázolásaik azonban még sok évszázaddal később is találnak utánzókat és csodálókat.
Oldal 1 / 10