Eduard Theodor Grützner, később Ritter von Grützner festő a 19. század második felének egyik legjelentősebb müncheni zsánerfestője. A történelemben "kolostorfestőnek" tartják, mivel festményein a kolostori életet állította középpontba. Eduard Theodor Grützner művein gyakran feltűnő volt, hogy a szerzetesi életet mindig nagyon vidáman és túláradóan ábrázolta, az aszkétikus bíborosokat pedig gyakran nem szimpatikus arcvonásokkal örökítette meg. Annak ellenére, hogy Eduard Theodor Grütznernek csak néhány csendélet-festménye maradt fenn, ő különösen szerette ezt a műfajt, és szenvedélyesen festette.
Eduard Theodor Grützner festő tehetségét már korán felismerték, és mind az egyház, mind a nemesség bátorította. Szegény parasztcsalád legkisebb gyermekeként mindent megfestett, ami a keze ügyébe került, és így már fiatalon sok falubelit megörvendeztetett állat- és emberrajzaival. A falu papja és Hirschberg építész révén Eduard Theodor Grützner lehetőséget kapott arra, hogy felsőbb iskolákba járjon, és művészeti képzésben részesüljön. Különböző művészekkel találkozott, mint Hermann Dyck, Hermann Anschütz és Carl Theodor von Piloty, és tőlük tanult mind a festészetben, mind olyan témákban, mint például az antikvitás szépségideáljai. Ez azonban rövid életű volt, mivel Eduard Theodor Grützner hamarosan saját műterembe költözött Münchenben, és saját festményeket készített. Eduard Theodor Grützner nemcsak lelkes festő, hanem szenvedélyes gyűjtő is volt. Már fiatalon elkezdte gyűjteni az ásványokat és a pillangókat. Gyűjtési lelkesedésének köszönhetően 14 éves korában rajzolta le Carl Rammelsberg ásványtudós "Lehrbuch der Krystallkunde" (A kristálytan tankönyve) című művének egy példányát. Eduard Theodor Grützner különleges darabokat gyűjtött a korai reneszánsz és a német késő gótika korszakából. Ez a festészetében is tükröződött. Nagy gyűjtőszenvedélye miatt portrékat festett olyan mineralógusokról és geológusokról, akiket munkásságukért csodált. Idős korában Eduard Theodor Grützner inkább távol-keleti műalkotásokat gyűjtött, és megtanulta a japán nyelvet. Sokat foglalkozott a kínai filozófiával, és ezt a festészetébe is beleáramoltatta. Buddha-figurákat vagy kínai vázákat dolgozott műveibe. Nagyobb kompozícióiban különösen hangsúlyozta a Távol-Keletről, saját régiséggyűjteményéből származó gyűjtői tárgyait.
Eduard Theodor Grützner festőművész nagy hírnévnek örvendett festőtársai és a nemesség körében. Így Friedrich Pecht festő és író egy folyóiratban bejelentette, hogy Eduard Theodor Grützner személyesen a régens hercegtől kapta meg a professzori címet. Továbbá Eduard Theodor Grützner megkapta a Szent Mihály Lovagkeresztet, és 1916-ban a Bajor Korona Érdemrend odaítélése révén a személyes nemesi rangra emelték.
Eduard Theodor Grützner, később Ritter von Grützner festő a 19. század második felének egyik legjelentősebb müncheni zsánerfestője. A történelemben "kolostorfestőnek" tartják, mivel festményein a kolostori életet állította középpontba. Eduard Theodor Grützner művein gyakran feltűnő volt, hogy a szerzetesi életet mindig nagyon vidáman és túláradóan ábrázolta, az aszkétikus bíborosokat pedig gyakran nem szimpatikus arcvonásokkal örökítette meg. Annak ellenére, hogy Eduard Theodor Grütznernek csak néhány csendélet-festménye maradt fenn, ő különösen szerette ezt a műfajt, és szenvedélyesen festette.
Eduard Theodor Grützner festő tehetségét már korán felismerték, és mind az egyház, mind a nemesség bátorította. Szegény parasztcsalád legkisebb gyermekeként mindent megfestett, ami a keze ügyébe került, és így már fiatalon sok falubelit megörvendeztetett állat- és emberrajzaival. A falu papja és Hirschberg építész révén Eduard Theodor Grützner lehetőséget kapott arra, hogy felsőbb iskolákba járjon, és művészeti képzésben részesüljön. Különböző művészekkel találkozott, mint Hermann Dyck, Hermann Anschütz és Carl Theodor von Piloty, és tőlük tanult mind a festészetben, mind olyan témákban, mint például az antikvitás szépségideáljai. Ez azonban rövid életű volt, mivel Eduard Theodor Grützner hamarosan saját műterembe költözött Münchenben, és saját festményeket készített. Eduard Theodor Grützner nemcsak lelkes festő, hanem szenvedélyes gyűjtő is volt. Már fiatalon elkezdte gyűjteni az ásványokat és a pillangókat. Gyűjtési lelkesedésének köszönhetően 14 éves korában rajzolta le Carl Rammelsberg ásványtudós "Lehrbuch der Krystallkunde" (A kristálytan tankönyve) című művének egy példányát. Eduard Theodor Grützner különleges darabokat gyűjtött a korai reneszánsz és a német késő gótika korszakából. Ez a festészetében is tükröződött. Nagy gyűjtőszenvedélye miatt portrékat festett olyan mineralógusokról és geológusokról, akiket munkásságukért csodált. Idős korában Eduard Theodor Grützner inkább távol-keleti műalkotásokat gyűjtött, és megtanulta a japán nyelvet. Sokat foglalkozott a kínai filozófiával, és ezt a festészetébe is beleáramoltatta. Buddha-figurákat vagy kínai vázákat dolgozott műveibe. Nagyobb kompozícióiban különösen hangsúlyozta a Távol-Keletről, saját régiséggyűjteményéből származó gyűjtői tárgyait.
Eduard Theodor Grützner festőművész nagy hírnévnek örvendett festőtársai és a nemesség körében. Így Friedrich Pecht festő és író egy folyóiratban bejelentette, hogy Eduard Theodor Grützner személyesen a régens hercegtől kapta meg a professzori címet. Továbbá Eduard Theodor Grützner megkapta a Szent Mihály Lovagkeresztet, és 1916-ban a Bajor Korona Érdemrend odaítélése révén a személyes nemesi rangra emelték.
Oldal 1 / 1