Eastman Johnsont a világ leginkább a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum társalapítójaként ismeri. A gyakran csak "Met"-ként emlegetett múzeum az Egyesült Államok legnagyobb művészeti múzeuma, a párizsi Louvre és a pekingi Kínai Nemzeti Múzeum után pedig a harmadik legnagyobb a világon.
Johnson fiatalkorában senki sem számított arra, hogy a művészetek mecénásává emelkedik. Egy köztisztviselő és egy háziasszony fiaként 1824-ben született az Egyesült Államok keleti partján, Main államban. Fiúként rajztehetséget mutatott, de művészi ambíciói csak mérsékeltek voltak. Ez nem változott, amíg elég idős nem lett ahhoz, hogy szakmát űzzön. Ahelyett, hogy apja nyomdokaiba lépett volna, és a kormánynak dolgozott volna, Jonathan, akinek Eastman volt a középső neve, csak később lett a keresztneve, úgy döntött, hogy litográfusnak tanul, és ezt Bostonban tette. Ezt követően, mint a 19. század számos művésze, vándorló életet élt, és portréfestőként kereste a kenyerét. Festői karrierje csak azután kezdődött, hogy egy művészeti egyesület felfigyelt rá, és lehetővé tette számára, hogy Európában képezze magát.
Első állomása Németországba vezetett, ahol a düsseldorfi művészeti akadémián Heinrich Mücke történeti festő és grafikus mellett tanult. Magánórákat vett Emanuel Gottlieb Leutze német-amerikai művésznél. A németországi intermezzo után beutazta egész Európát. A legfontosabb állomásai közé tartozott London és Hága, ahol több évig élt és a régi holland mestereket tanulmányozta. Csak édesanyja halála után volt kénytelen visszatérni az Egyesült Államokba. Az utazási vágy nem volt hatás nélkül Johnson motívumválasztására, aki sosem hagyta el teljesen a portréfestészetet, de egyre inkább lelkesedett a tájképfestészetért. Stílusát józan, néha szinte fotografikusnak mondják. Ez különösen jól látható egyik legismertebb festményén, amely az Egyesült Államokban élő amerikai őslakosok közé tartozó ojibwa-k wigwamját ábrázolja. Ahogy idősebb lett, kialakult egy vázlatos stílus, amely végül tájképfestményeit is meghatározta.
Leghíresebb festménye, a "Negro Life at the South" (A déli négerek élete) azonban egy olyan időszakban készült, amikor elsősorban vidéki jelenetekre összpontosított. Érdekes módon a művet közvetlenül a szecessziós háború kitörése előtt mutatták be a nagyközönségnek. Élete utolsó harmadában Johnson számos művészeti egyesületben vett részt, és egyre inkább a festészet népszerűsítésére összpontosított, bár 1906-ban bekövetkezett haláláig nem hagyta abba a művészeti alkotást.
Eastman Johnsont a világ leginkább a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeum társalapítójaként ismeri. A gyakran csak "Met"-ként emlegetett múzeum az Egyesült Államok legnagyobb művészeti múzeuma, a párizsi Louvre és a pekingi Kínai Nemzeti Múzeum után pedig a harmadik legnagyobb a világon.
Johnson fiatalkorában senki sem számított arra, hogy a művészetek mecénásává emelkedik. Egy köztisztviselő és egy háziasszony fiaként 1824-ben született az Egyesült Államok keleti partján, Main államban. Fiúként rajztehetséget mutatott, de művészi ambíciói csak mérsékeltek voltak. Ez nem változott, amíg elég idős nem lett ahhoz, hogy szakmát űzzön. Ahelyett, hogy apja nyomdokaiba lépett volna, és a kormánynak dolgozott volna, Jonathan, akinek Eastman volt a középső neve, csak később lett a keresztneve, úgy döntött, hogy litográfusnak tanul, és ezt Bostonban tette. Ezt követően, mint a 19. század számos művésze, vándorló életet élt, és portréfestőként kereste a kenyerét. Festői karrierje csak azután kezdődött, hogy egy művészeti egyesület felfigyelt rá, és lehetővé tette számára, hogy Európában képezze magát.
Első állomása Németországba vezetett, ahol a düsseldorfi művészeti akadémián Heinrich Mücke történeti festő és grafikus mellett tanult. Magánórákat vett Emanuel Gottlieb Leutze német-amerikai művésznél. A németországi intermezzo után beutazta egész Európát. A legfontosabb állomásai közé tartozott London és Hága, ahol több évig élt és a régi holland mestereket tanulmányozta. Csak édesanyja halála után volt kénytelen visszatérni az Egyesült Államokba. Az utazási vágy nem volt hatás nélkül Johnson motívumválasztására, aki sosem hagyta el teljesen a portréfestészetet, de egyre inkább lelkesedett a tájképfestészetért. Stílusát józan, néha szinte fotografikusnak mondják. Ez különösen jól látható egyik legismertebb festményén, amely az Egyesült Államokban élő amerikai őslakosok közé tartozó ojibwa-k wigwamját ábrázolja. Ahogy idősebb lett, kialakult egy vázlatos stílus, amely végül tájképfestményeit is meghatározta.
Leghíresebb festménye, a "Negro Life at the South" (A déli négerek élete) azonban egy olyan időszakban készült, amikor elsősorban vidéki jelenetekre összpontosított. Érdekes módon a művet közvetlenül a szecessziós háború kitörése előtt mutatták be a nagyközönségnek. Élete utolsó harmadában Johnson számos művészeti egyesületben vett részt, és egyre inkább a festészet népszerűsítésére összpontosított, bár 1906-ban bekövetkezett haláláig nem hagyta abba a művészeti alkotást.
Oldal 1 / 2