Curt Herrmann felső középosztálybeli származása lehetővé tette számára, hogy művészi hajlamai mellett anyagi szempontból független döntést hozzon. Herrmann egy biztosítási igazgató fiaként fiatalon Berlinben közvetlenül megtapasztalta a német egységet és a vilmosi korszak kezdetét. Herrmann apja akarata ellenére rendes diploma nélkül hagyta ott az iskolát, és megpróbált megvetni a lábát a német főváros dinamikus művészeti életében. 19 évesen beiratkozott egy Carl Steffeck által vezetett művészeti műterembe. Ebben az időben elsősorban az emberek, és különösen a portrék iránt érdeklődött. Az új Német Birodalom korszelleme, militarista irányultsága, a birodalmi hatalmi igény és a gyarmatokért folytatott küzdelem egyértelmű nyomokat hagyott az 1870-es és 1880-as évek művészeti életében. Történelmi festészet és a benne rejlő pátosz ünnepelt diadalokat. Herrmann eleinte nem tudott szabadulni ettől a vonzalomtól, és a müncheni akadémián a történelemfestő Lindenschmit tanítványaként iratkozott be.
A portréfestészet mellett már korán kialakult a természet ábrázolásának és művészi munkájának szenvedélye. Herrmannt lenyűgözték a természetes színek és a fényhatások. Tájképei a művészek fiatal generációjának mintájává váltak. Ő maga fedezte fel a neoimpresszionizmust mint kifejezési formát. Herrmann a berlini társadalom hölgyei számára alapított rajziskola megalapításával beilleszkedett a berlini művészeti életbe, és üzleti ötletével a kor felső középosztálybeli és arisztokrata hölgyeinek művészeti nevelési eszményét szolgálta. Szakmai sikerei és az egyik tanítványával, Sophie Herzzel kötött házassága végül olyan helyzetbe hozta Herrmannt, hogy művészi ambícióit anyagi függetlenséggel követhette.
Berlinbe visszatérve Herrmann nemcsak művészként, hanem mindenekelőtt mecénásként és művészetelméleti szakemberként is fontos szerepet játszott a birodalmi német festészetben. A Berlin Secession és a Deutscher Künstlerbund társalapítójaként és elnökségi tagjaként hozzájárult a modern művészet németországi megalapozásához. A francia neoimpresszionizmus németországi recepciójának előmozdítására tett erőfeszítései Paul Cassirer galériatulajdonossal való együttműködéshez vezettek. 1906-ban Herrmann saját kezdeményezésére francia művészek kiállítását rendezte meg a berlini Secessionban. Herrmann a "Die Brücke" művészeti egyesület támogatójaként is tevékenykedett. Kiállításokat szervezett, kapcsolatokat épített ki, és műgyűjtőként is kitüntette magát. Az 1920-as években nemcsak Berlinnek fordított hátat, hanem saját festészeti stílusát is jelentősen megváltoztatta. Anyósa kastélyában kései szenvedélye a virágos csendéleteknek szólt, amelyek közül néhányat szinte absztrakt formanyelvvé fejlesztett. A náci üvegszilánkok éjszakáján a pretzfeldi kastélyban található festményeinek egy részét megsemmisítették. A náci támadások középpontjában Herrmann korai éveinek egyik központi műve állt. Egy fiú aktja miatt erkölcstelen és homoerotikus hajlamokkal vádolták a művészt.
Curt Herrmann felső középosztálybeli származása lehetővé tette számára, hogy művészi hajlamai mellett anyagi szempontból független döntést hozzon. Herrmann egy biztosítási igazgató fiaként fiatalon Berlinben közvetlenül megtapasztalta a német egységet és a vilmosi korszak kezdetét. Herrmann apja akarata ellenére rendes diploma nélkül hagyta ott az iskolát, és megpróbált megvetni a lábát a német főváros dinamikus művészeti életében. 19 évesen beiratkozott egy Carl Steffeck által vezetett művészeti műterembe. Ebben az időben elsősorban az emberek, és különösen a portrék iránt érdeklődött. Az új Német Birodalom korszelleme, militarista irányultsága, a birodalmi hatalmi igény és a gyarmatokért folytatott küzdelem egyértelmű nyomokat hagyott az 1870-es és 1880-as évek művészeti életében. Történelmi festészet és a benne rejlő pátosz ünnepelt diadalokat. Herrmann eleinte nem tudott szabadulni ettől a vonzalomtól, és a müncheni akadémián a történelemfestő Lindenschmit tanítványaként iratkozott be.
A portréfestészet mellett már korán kialakult a természet ábrázolásának és művészi munkájának szenvedélye. Herrmannt lenyűgözték a természetes színek és a fényhatások. Tájképei a művészek fiatal generációjának mintájává váltak. Ő maga fedezte fel a neoimpresszionizmust mint kifejezési formát. Herrmann a berlini társadalom hölgyei számára alapított rajziskola megalapításával beilleszkedett a berlini művészeti életbe, és üzleti ötletével a kor felső középosztálybeli és arisztokrata hölgyeinek művészeti nevelési eszményét szolgálta. Szakmai sikerei és az egyik tanítványával, Sophie Herzzel kötött házassága végül olyan helyzetbe hozta Herrmannt, hogy művészi ambícióit anyagi függetlenséggel követhette.
Berlinbe visszatérve Herrmann nemcsak művészként, hanem mindenekelőtt mecénásként és művészetelméleti szakemberként is fontos szerepet játszott a birodalmi német festészetben. A Berlin Secession és a Deutscher Künstlerbund társalapítójaként és elnökségi tagjaként hozzájárult a modern művészet németországi megalapozásához. A francia neoimpresszionizmus németországi recepciójának előmozdítására tett erőfeszítései Paul Cassirer galériatulajdonossal való együttműködéshez vezettek. 1906-ban Herrmann saját kezdeményezésére francia művészek kiállítását rendezte meg a berlini Secessionban. Herrmann a "Die Brücke" művészeti egyesület támogatójaként is tevékenykedett. Kiállításokat szervezett, kapcsolatokat épített ki, és műgyűjtőként is kitüntette magát. Az 1920-as években nemcsak Berlinnek fordított hátat, hanem saját festészeti stílusát is jelentősen megváltoztatta. Anyósa kastélyában kései szenvedélye a virágos csendéleteknek szólt, amelyek közül néhányat szinte absztrakt formanyelvvé fejlesztett. A náci üvegszilánkok éjszakáján a pretzfeldi kastélyban található festményeinek egy részét megsemmisítették. A náci támadások középpontjában Herrmann korai éveinek egyik központi műve állt. Egy fiú aktja miatt erkölcstelen és homoerotikus hajlamokkal vádolták a művészt.
Oldal 1 / 1