A lotaringiai nemesi ház a 18. század elejéig önálló udvar volt, amelynek ősi székhelye Nancyban volt. Az európai arisztokrácia nagy palotáinak pompájától és fényűzésétől távol, a hercegek kellemes életet éltek. A lotaringiai herceg órásmestere volt Claude Deruet apja, aki később művész és udvari festő lett. Művészi életének központja Nancy volt, a város, ahol a művész született, és ahol később az udvar festőjévé nevezték ki.
MŰVÉSZTÁRS0 volt a hercegség vezető festője, amikor az ifjú Claude megkezdte tanulóéveit a művésznél. A tanulóéveket olaszországi utazások szakították meg. Claude Deruet meglátogatta az olaszországi és franciaországi művészeket, és baráti kapcsolatokat épített ki. Az Guiseppe Cesari és Philippe Thomassin olyan modelleknek tekinthetők, amelyek hatással voltak Claude Deruet fejlődésére. A festő V. Pál pápa számára készített fal- és mennyezetfestményeket római villájában. V. Pál cserébe támogatta a művész munkásságát, és a pápai portugál rend lovagjává nevezte ki. Deruet értékes tapasztalatokkal és magas kitüntetéssel tért vissza a lotaringiai udvarba. Itt hamarosan leváltotta tanárát, és átvette az udvari festő pozícióját. A festés mellett feladatai közé tartozott az ünnepségek szervezése, a könyvtár vezetése és a hercegi család kísérete az utazásaikon. Cserébe a festő megőrizte a művészi alkotás szabadságát, és kényelmes gazdasági helyzetbe került. Deruet a céh iránymutatásaitól függetlenül valósíthatta meg elképzeléseit, és így a modern kor szabad művészének számított.
A 17. századdal az európai festészet a barokk hatása alá került. Claude Deruet soha nem csatlakozott teljesen ehhez a művészeti stílushoz. Egyes művészettudósok a manierista festészethez sorolják. Egy olyan művészeti forma, amelyet rövid ideig használtak, és az 1600-as évszámmal véget ért. Deruet sokat vett át mesterétől, a manierista Jacques Bellange-tól, és műveiben megszilárdította festészeti stílusát. A manierizmus lehetővé tette a művész számára, hogy egy teljesen saját stílusnak szentelje magát, és azt hangsúlyozza. Deruet pozíciója lehetővé tette számára, hogy ezt a stílust kiélje. A művészt már életében is nagy tisztelet övezte, és munkásságáért nemesi rangra emelték. Az Európán belüli politikai feszültségekkel ellentétben Deruet szoros kapcsolatot tartott fenn a francia királyi családdal és Lotaringia határain túl is. A művész halála után kiderült, hogy nemcsak tervező, hanem nagy műgyűjtő is volt.
A lotaringiai nemesi ház a 18. század elejéig önálló udvar volt, amelynek ősi székhelye Nancyban volt. Az európai arisztokrácia nagy palotáinak pompájától és fényűzésétől távol, a hercegek kellemes életet éltek. A lotaringiai herceg órásmestere volt Claude Deruet apja, aki később művész és udvari festő lett. Művészi életének központja Nancy volt, a város, ahol a művész született, és ahol később az udvar festőjévé nevezték ki.
MŰVÉSZTÁRS0 volt a hercegség vezető festője, amikor az ifjú Claude megkezdte tanulóéveit a művésznél. A tanulóéveket olaszországi utazások szakították meg. Claude Deruet meglátogatta az olaszországi és franciaországi művészeket, és baráti kapcsolatokat épített ki. Az Guiseppe Cesari és Philippe Thomassin olyan modelleknek tekinthetők, amelyek hatással voltak Claude Deruet fejlődésére. A festő V. Pál pápa számára készített fal- és mennyezetfestményeket római villájában. V. Pál cserébe támogatta a művész munkásságát, és a pápai portugál rend lovagjává nevezte ki. Deruet értékes tapasztalatokkal és magas kitüntetéssel tért vissza a lotaringiai udvarba. Itt hamarosan leváltotta tanárát, és átvette az udvari festő pozícióját. A festés mellett feladatai közé tartozott az ünnepségek szervezése, a könyvtár vezetése és a hercegi család kísérete az utazásaikon. Cserébe a festő megőrizte a művészi alkotás szabadságát, és kényelmes gazdasági helyzetbe került. Deruet a céh iránymutatásaitól függetlenül valósíthatta meg elképzeléseit, és így a modern kor szabad művészének számított.
A 17. századdal az európai festészet a barokk hatása alá került. Claude Deruet soha nem csatlakozott teljesen ehhez a művészeti stílushoz. Egyes művészettudósok a manierista festészethez sorolják. Egy olyan művészeti forma, amelyet rövid ideig használtak, és az 1600-as évszámmal véget ért. Deruet sokat vett át mesterétől, a manierista Jacques Bellange-tól, és műveiben megszilárdította festészeti stílusát. A manierizmus lehetővé tette a művész számára, hogy egy teljesen saját stílusnak szentelje magát, és azt hangsúlyozza. Deruet pozíciója lehetővé tette számára, hogy ezt a stílust kiélje. A művészt már életében is nagy tisztelet övezte, és munkásságáért nemesi rangra emelték. Az Európán belüli politikai feszültségekkel ellentétben Deruet szoros kapcsolatot tartott fenn a francia királyi családdal és Lotaringia határain túl is. A művész halála után kiderült, hogy nemcsak tervező, hanem nagy műgyűjtő is volt.
Oldal 1 / 1