Charles Landelle-t specialistának tartották, amikor az egyes figurák hiteles ábrázolásáról volt szó. A francia festő 1821-ben született. Apja kaliográfusként és zenészként kapott munkát Párizsban (Tuileriák), és az egész családdal együtt elköltözött. Landelle-nek megadatott az az egyedülálló lehetőség, hogy beiratkozhasson a párizsi École des Beaux-Arts (Állami Képzőművészeti Főiskola) iskolájába. Itt kapott útmutatást az akadémikus realizmus francia történeti festőjétől, Paul Delaroche-tól. Tanára, Charles Landelle megtanulta az ecset pontos kezelését és megfigyelőképességének csiszolását. A bimbózó festő nemcsak tehetséges, hanem nagyon ambiciózus is volt. Landelle 1841-ben debütált kiállításon. Önarcképek, vallásos és történelmi festmények is szerepeltek a tárlaton, amelyek lágy és érzékeny aurát árasztanak.
Charles Landelle kétszer nősült. Második felesége, Anaïs Beauvais szintén festő volt, és Lázár Wihl, Pauline Carolus-Duran és Jean-Jacques Henner tanítványa. Landelle még vallásos képeket is festett. Párizsi templomok, mint a St. Roch, a St. Germain l'Auxerrois és a St. Sulpice is a megrendelői között voltak. Nem Franciaország volt művészi lényének egyetlen forgópontja. 1865-ben Landelle a Közel-Keletre és Észak-Afrikába indult. Beutazta Marokkót, Algériát és Egyiptomot. Auguste Mariette egyiptológussal a fedélzetén folytatta útját több ezer kilométert a Níluson felfelé. Életének ebben a szakaszában számos népszerű művet alkotott. A festő az orientalizmus képviselője is volt. A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása már megnövelte az európai érdeklődést a Közel-Kelet iránt. Egyre több művész rajzolt vagy festett tájképeket, vedutákat, építészeti műemlékeket, mindennapi életet és viseleteket az Oszmán Birodalom uralma alatt. Landelle is valósággal megszállottja volt ennek az áramlatnak.
Szeretett olyan kulcsszavakkal játszani, mint az érzékiség és a dekadencia. Landelle arra vállalkozott, hogy érzéki és festői jelenetekkel ajándékozza meg a nagypolgári közönséget. A művész ügyesen építette be műveibe a szomszédos kultúrkörök stíluselemeit. Ez gyakran romantikus módon történt. A "Rebeka" vagy a "Zsidó nő Tangerből" című portrék keleti nőket ábrázolnak, akik csábító szépséget tükröznek. Az "Ismene nimfa" című festményével a festő valóságos mítoszt teremtett. Egyes művei mitológiai modellekre utalnak. A "Vihar" című olajfestmény bizonyára sok vitát váltott ki. A festményen egy meztelen nő látható, amint fenyegetően előre nyújtja a karját. Tekintetéből tiszta elszántság olvasható ki. Mint egy kőszikla a tűzben, úgy áll az ismeretlen személy, körülötte a zúgó víz és a közeledő madarak. Charles Landelle haláláig tudta, hogyan lehet a képekből lélegzetelállító műalkotásokat készíteni.
Charles Landelle-t specialistának tartották, amikor az egyes figurák hiteles ábrázolásáról volt szó. A francia festő 1821-ben született. Apja kaliográfusként és zenészként kapott munkát Párizsban (Tuileriák), és az egész családdal együtt elköltözött. Landelle-nek megadatott az az egyedülálló lehetőség, hogy beiratkozhasson a párizsi École des Beaux-Arts (Állami Képzőművészeti Főiskola) iskolájába. Itt kapott útmutatást az akadémikus realizmus francia történeti festőjétől, Paul Delaroche-tól. Tanára, Charles Landelle megtanulta az ecset pontos kezelését és megfigyelőképességének csiszolását. A bimbózó festő nemcsak tehetséges, hanem nagyon ambiciózus is volt. Landelle 1841-ben debütált kiállításon. Önarcképek, vallásos és történelmi festmények is szerepeltek a tárlaton, amelyek lágy és érzékeny aurát árasztanak.
Charles Landelle kétszer nősült. Második felesége, Anaïs Beauvais szintén festő volt, és Lázár Wihl, Pauline Carolus-Duran és Jean-Jacques Henner tanítványa. Landelle még vallásos képeket is festett. Párizsi templomok, mint a St. Roch, a St. Germain l'Auxerrois és a St. Sulpice is a megrendelői között voltak. Nem Franciaország volt művészi lényének egyetlen forgópontja. 1865-ben Landelle a Közel-Keletre és Észak-Afrikába indult. Beutazta Marokkót, Algériát és Egyiptomot. Auguste Mariette egyiptológussal a fedélzetén folytatta útját több ezer kilométert a Níluson felfelé. Életének ebben a szakaszában számos népszerű művet alkotott. A festő az orientalizmus képviselője is volt. A Szuezi-csatorna 1869-es megnyitása már megnövelte az európai érdeklődést a Közel-Kelet iránt. Egyre több művész rajzolt vagy festett tájképeket, vedutákat, építészeti műemlékeket, mindennapi életet és viseleteket az Oszmán Birodalom uralma alatt. Landelle is valósággal megszállottja volt ennek az áramlatnak.
Szeretett olyan kulcsszavakkal játszani, mint az érzékiség és a dekadencia. Landelle arra vállalkozott, hogy érzéki és festői jelenetekkel ajándékozza meg a nagypolgári közönséget. A művész ügyesen építette be műveibe a szomszédos kultúrkörök stíluselemeit. Ez gyakran romantikus módon történt. A "Rebeka" vagy a "Zsidó nő Tangerből" című portrék keleti nőket ábrázolnak, akik csábító szépséget tükröznek. Az "Ismene nimfa" című festményével a festő valóságos mítoszt teremtett. Egyes művei mitológiai modellekre utalnak. A "Vihar" című olajfestmény bizonyára sok vitát váltott ki. A festményen egy meztelen nő látható, amint fenyegetően előre nyújtja a karját. Tekintetéből tiszta elszántság olvasható ki. Mint egy kőszikla a tűzben, úgy áll az ismeretlen személy, körülötte a zúgó víz és a közeledő madarak. Charles Landelle haláláig tudta, hogyan lehet a képekből lélegzetelállító műalkotásokat készíteni.
Oldal 1 / 1