Charles Emile Jacques útja a festővé váláshoz nem volt sem egyenes, sem klasszikus. Már korán kedvet érzett a rajzoláshoz, így 17 évesen litográfusnak tanult. Ezt a tevékenységet azonban nem találta igazán kielégítőnek. Míg a korabeli társai műtermekben tanulhattak vagy művészeti iskolákba járhattak, Jacques nagyrészt autodidakta módon tanult. Művészi pályafutását nemcsak a széleskörű képzés hiánya, hanem a katonai szolgálat is hátráltatta, amelyet teljesítenie kellett. A tehetősebb családok ki tudták vásárolni fiaikat a katonai szolgálatból. A Jacque családnak azonban nem volt ilyen lehetősége. Charles Emile-nek tehát hét évre kellett elköteleznie magát. Ez idő alatt számos vázlatot készített a hadsereg életéről, és kisebb rajzokat eladott.
A katonaságnál töltött időből Jacque számos illusztrációhoz és karikatúrához merített ihletet és tapasztalatot, amelyeket különböző párizsi magazinok számára készített. Karrierje előrehaladtával Jacque felhagyott a könyvillusztrálással, és az 1840-es évek közepétől a holland mesterek, különösen Rembrandt által inspirált eredeti metszetek készítésére koncentrált, amelyek a holland művészet újjáélesztéséhez való hozzájárulás részévé váltak. Jacque volt az egyik első művész, aki újjáélesztette a metszés művészetét, és néhány jelentős technikai újítást is köszönhetünk neki. Ezen a területen már jóval festői karrierje előtt nevet szerzett magának. 1848-ra közel 350 metszetet készített, és haláláig ez a szám 500 fölé emelkedett. 1849-től végül festőként is további fejlődés következett, amelyet egy meglehetősen szerencsétlen esemény kísért. A kolera kitörése miatt Jacque és családja elmenekült Párizsból. Barátja, Jean-Francois Millet is elkísérte őt. Együtt Barbizonban telepedtek le. Egy olyan régió, amely akkoriban úgy tűnt, hogy megmenekült a kolerától.
Jacque Millet-vel együtt a barbizoni iskola tagja lett. A hely ugyanis abban az időben sok művész menedékhelyévé vált. A barbizoni vidéki, falusi élet számos tájkép és állatfestmény megfestésére inspirálta Jacque-ot. A pásztorok és juhaik különösen kedvelt témája volt festményeinek. De sok más haszonállatot is festett. Jacque festészete különbözött a többi barbizoni művészétől. Műveiben az embereket hajlamos volt elhanyagolni. Inkább az állatok ábrázolására koncentrált, amelyeket figyelemre méltó részletgazdagság jellemzett. 1867-től kezdve Jacque-t egyre inkább elismert művészként ismerték el Európa- és Amerika-szerte. Több időt akart szentelni a festészetnek, és felhagyott azzal, hogy műveit kereskedőknek adja el. A kereslet olyan nagy volt, hogy festményei ritkán kerültek kiállításokra, hanem elkészültük után azonnal eladták őket. Jacque túlélte számos barbizoni iskolatársát, és e mozgalom egyik utolsó képviselője lett. Fiai, Émile és Frédéric Jacque az ő nyomdokaiba léptek, és szintén metsző- és tájképfestők lettek.
Charles Emile Jacques útja a festővé váláshoz nem volt sem egyenes, sem klasszikus. Már korán kedvet érzett a rajzoláshoz, így 17 évesen litográfusnak tanult. Ezt a tevékenységet azonban nem találta igazán kielégítőnek. Míg a korabeli társai műtermekben tanulhattak vagy művészeti iskolákba járhattak, Jacques nagyrészt autodidakta módon tanult. Művészi pályafutását nemcsak a széleskörű képzés hiánya, hanem a katonai szolgálat is hátráltatta, amelyet teljesítenie kellett. A tehetősebb családok ki tudták vásárolni fiaikat a katonai szolgálatból. A Jacque családnak azonban nem volt ilyen lehetősége. Charles Emile-nek tehát hét évre kellett elköteleznie magát. Ez idő alatt számos vázlatot készített a hadsereg életéről, és kisebb rajzokat eladott.
A katonaságnál töltött időből Jacque számos illusztrációhoz és karikatúrához merített ihletet és tapasztalatot, amelyeket különböző párizsi magazinok számára készített. Karrierje előrehaladtával Jacque felhagyott a könyvillusztrálással, és az 1840-es évek közepétől a holland mesterek, különösen Rembrandt által inspirált eredeti metszetek készítésére koncentrált, amelyek a holland művészet újjáélesztéséhez való hozzájárulás részévé váltak. Jacque volt az egyik első művész, aki újjáélesztette a metszés művészetét, és néhány jelentős technikai újítást is köszönhetünk neki. Ezen a területen már jóval festői karrierje előtt nevet szerzett magának. 1848-ra közel 350 metszetet készített, és haláláig ez a szám 500 fölé emelkedett. 1849-től végül festőként is további fejlődés következett, amelyet egy meglehetősen szerencsétlen esemény kísért. A kolera kitörése miatt Jacque és családja elmenekült Párizsból. Barátja, Jean-Francois Millet is elkísérte őt. Együtt Barbizonban telepedtek le. Egy olyan régió, amely akkoriban úgy tűnt, hogy megmenekült a kolerától.
Jacque Millet-vel együtt a barbizoni iskola tagja lett. A hely ugyanis abban az időben sok művész menedékhelyévé vált. A barbizoni vidéki, falusi élet számos tájkép és állatfestmény megfestésére inspirálta Jacque-ot. A pásztorok és juhaik különösen kedvelt témája volt festményeinek. De sok más haszonállatot is festett. Jacque festészete különbözött a többi barbizoni művészétől. Műveiben az embereket hajlamos volt elhanyagolni. Inkább az állatok ábrázolására koncentrált, amelyeket figyelemre méltó részletgazdagság jellemzett. 1867-től kezdve Jacque-t egyre inkább elismert művészként ismerték el Európa- és Amerika-szerte. Több időt akart szentelni a festészetnek, és felhagyott azzal, hogy műveit kereskedőknek adja el. A kereslet olyan nagy volt, hogy festményei ritkán kerültek kiállításokra, hanem elkészültük után azonnal eladták őket. Jacque túlélte számos barbizoni iskolatársát, és e mozgalom egyik utolsó képviselője lett. Fiai, Émile és Frédéric Jacque az ő nyomdokaiba léptek, és szintén metsző- és tájképfestők lettek.
Oldal 1 / 6