Oldal 1 / 2
Carlo Dolci olasz barokk festőről viszonylag keveset tudunk. Pontosan dokumentálva van azonban a születési és halálozási dátuma. Dolci 1616. május 25-én született Firenzében, és 69 éves korában, 1686. január 17-én halt meg, szintén Firenzében. A szüleiről semmit sem tudunk. Anyai nagyapja azonban állítólag szintén festő volt. Az ifjú Carlo 9 éves korában tanítványként került Jacopo Vicnali festőművész műtermébe. A híres olasz festő, Agnolo di Cosimo Tori, Bronzino néven emlegetett Bronzino állítólag nagy példaképe volt, akit igyekezett utánozni.
Carlo Dolci valójában szintén nagyon híres festő lett, bár nem túl termékeny, és nem is ellentmondásoktól mentes. Életrajzírója, Fillipo Baldinucci elmesélte, hogy egy-egy festményen vég nélkül dolgozott, néha több hétig is csak egy-egy lábán. Ez a lassúság természetesen alkalmatlanná tette őt a nagyméretű festmények és freskók készítésére; kevés kivételtől eltekintve inkább kisméretű képeket festett. Az erős színek és a világosság, amelyek a nagy mesterek számos barokk festményét jellemzik, Dolci munkáiból is inkább hiányoznak. Képei nagyon gondosan és finoman kivitelezettek, finom színekkel és nagyon sötét háttérrel, és gyakran kissé szentimentális és fülledt kifejezéssel bírnak, ahogyan nagy példaképe, Agnolo Bronzino is festett.
Carlo Dolci magánéletéről kevés nyomot találunk. Volt egy lánya Agnese, aki szintén tehetséges festő volt, és jó néhány festményét lemásolta. Apja előtt halt meg 1680-ban. Carlo Dolci nagyon jámbor ember volt. Állítólag minden évben festett egy képet Jézusról töviskoronával a passió idejére. Egyébként is sok festményének vallási motívuma van, és gyakran egy és ugyanazon motívumot többször is megfestette. Leghíresebb művei közé tartoznak a különböző Madonna-képek mellett a "Krisztus a kenyértörésnél", a "Szent Cecília az orgonánál", a "Bölcsek imádása", a "Salome Keresztelő János fejével", a "Mózes" és a "Dávid és Góliát" című festmények. Szintén ismert az 1674-ben készült önarcképe.
Élete utolsó éveiben Carlo Dolci állítólag nagyon zárkózottan élt, és mély melankólia gyötörte.
Carlo Dolci olasz barokk festőről viszonylag keveset tudunk. Pontosan dokumentálva van azonban a születési és halálozási dátuma. Dolci 1616. május 25-én született Firenzében, és 69 éves korában, 1686. január 17-én halt meg, szintén Firenzében. A szüleiről semmit sem tudunk. Anyai nagyapja azonban állítólag szintén festő volt. Az ifjú Carlo 9 éves korában tanítványként került Jacopo Vicnali festőművész műtermébe. A híres olasz festő, Agnolo di Cosimo Tori, Bronzino néven emlegetett Bronzino állítólag nagy példaképe volt, akit igyekezett utánozni.
Carlo Dolci valójában szintén nagyon híres festő lett, bár nem túl termékeny, és nem is ellentmondásoktól mentes. Életrajzírója, Fillipo Baldinucci elmesélte, hogy egy-egy festményen vég nélkül dolgozott, néha több hétig is csak egy-egy lábán. Ez a lassúság természetesen alkalmatlanná tette őt a nagyméretű festmények és freskók készítésére; kevés kivételtől eltekintve inkább kisméretű képeket festett. Az erős színek és a világosság, amelyek a nagy mesterek számos barokk festményét jellemzik, Dolci munkáiból is inkább hiányoznak. Képei nagyon gondosan és finoman kivitelezettek, finom színekkel és nagyon sötét háttérrel, és gyakran kissé szentimentális és fülledt kifejezéssel bírnak, ahogyan nagy példaképe, Agnolo Bronzino is festett.
Carlo Dolci magánéletéről kevés nyomot találunk. Volt egy lánya Agnese, aki szintén tehetséges festő volt, és jó néhány festményét lemásolta. Apja előtt halt meg 1680-ban. Carlo Dolci nagyon jámbor ember volt. Állítólag minden évben festett egy képet Jézusról töviskoronával a passió idejére. Egyébként is sok festményének vallási motívuma van, és gyakran egy és ugyanazon motívumot többször is megfestette. Leghíresebb művei közé tartoznak a különböző Madonna-képek mellett a "Krisztus a kenyértörésnél", a "Szent Cecília az orgonánál", a "Bölcsek imádása", a "Salome Keresztelő János fejével", a "Mózes" és a "Dávid és Góliát" című festmények. Szintén ismert az 1674-ben készült önarcképe.
Élete utolsó éveiben Carlo Dolci állítólag nagyon zárkózottan élt, és mély melankólia gyötörte.