Candido Lopez Európában gyakorlatilag ismeretlen, de hazájában, Argentínában a 19. század egyik legnépszerűbb festője volt, és a maga idejében nemzeti ikon. Abban az időben, amikor a nacionalizmus vált uralkodó ideológiává, háborús és csataképeken keresztül fejezte ki az argentin identitást. 1863-ban Lopez az argentin hadsereg katonája lett hadnagyi rangban. A tiszti rangot valamiért kapta, ami az 1860-as évek Argentínájában különlegessé tette: tudott írni és olvasni. Katonai szolgálata a paraguayi háború kitöréséhez kötődik, amely kiemelkedő jelentőséggel bír Dél-Amerika számára. Ezt a háborút Paraguayban még ma is "Nagy Háborúnak" nevezik. Ez volt a legvéresebb katonai konfliktus, amelyet Dél-Amerika addig látott. A paraguayi háború a lakosság számában számolva olyan veszteségeket okozott, amelyek egyedülállóak a világtörténelemben. A 13 és 70 év közötti férfiak mintegy 80 százaléka halt meg a konfliktusban. Lopez a háborúban találta meg meghatározó festői témáját. Szabadidejében vázlatokat készített a csatatérről, amelyeket később festményekké alakított. Miután kilépett a katonai szolgálatból, haláláig folytatta csatarajzainak festését. A paraguayi háborúról szóló jelenetei argentin nemzeti mítoszt alapoztak meg. 1902-ben bekövetkezett halála után Lopezt katonai tiszteletadással temették el a La Recoleta temetőben.
A háborúnak személyesen Lopezre nézve is tragikus következményei voltak. Amikor egy gránát felrobbant, Lopez elvesztette a jobb karját, amelyet könyöktől felfelé amputálni kellett. Úgy tűnt, hogy ezzel egyelőre véget ért művészi pályafutása. Lopez azonban rendkívüli fegyelemmel át tudta képezni a bal karját. Hét évnyi gyakorlás után úgy érezte, hogy a bal karjával mindenféle korlátozás nélkül képes folytatni a festést.
Csatajeleneteinek stílusa szinte fotórealisztikusnak mondható. Ez a művészetbe vezető útjának tükörképe volt. Lopez először dagerrotípiásnak tanult. A fényképezésnek ez az elődje volt az első modern technológia, amellyel képeket lehetett előállítani. Lopez kiváló hírnévre tett szert fotósként, amiért 1862-ben megbízást kapott az újonnan megválasztott argentin elnök, Bartholomé Mitre portréjának megfestésére. A rajzolást csak mint segédeszközt kezdte el a fényképek tervezéséhez. Csak az olasz festővel, Ignacio Manzonival való találkozása után kezdett önálló művészeti formaként tekinteni a vázlataira. A tervezett európai művészeti képzés azonban a háború kitörésének áldozatául esett. Ezért alakította ki fotós szemléletét, amely művészi alkotásainak alapjául szolgált. Bár festményei mindenekelőtt az argentin nemzeti mítoszt képviselik, Lopez kerülte, hogy háborús jeleneteit nemzeti pátosszal hangsúlyozza. Ehelyett megtartotta a fotós tekintetét, és semleges krónikásként dokumentálta az erőszakot.
Candido Lopez Európában gyakorlatilag ismeretlen, de hazájában, Argentínában a 19. század egyik legnépszerűbb festője volt, és a maga idejében nemzeti ikon. Abban az időben, amikor a nacionalizmus vált uralkodó ideológiává, háborús és csataképeken keresztül fejezte ki az argentin identitást. 1863-ban Lopez az argentin hadsereg katonája lett hadnagyi rangban. A tiszti rangot valamiért kapta, ami az 1860-as évek Argentínájában különlegessé tette: tudott írni és olvasni. Katonai szolgálata a paraguayi háború kitöréséhez kötődik, amely kiemelkedő jelentőséggel bír Dél-Amerika számára. Ezt a háborút Paraguayban még ma is "Nagy Háborúnak" nevezik. Ez volt a legvéresebb katonai konfliktus, amelyet Dél-Amerika addig látott. A paraguayi háború a lakosság számában számolva olyan veszteségeket okozott, amelyek egyedülállóak a világtörténelemben. A 13 és 70 év közötti férfiak mintegy 80 százaléka halt meg a konfliktusban. Lopez a háborúban találta meg meghatározó festői témáját. Szabadidejében vázlatokat készített a csatatérről, amelyeket később festményekké alakított. Miután kilépett a katonai szolgálatból, haláláig folytatta csatarajzainak festését. A paraguayi háborúról szóló jelenetei argentin nemzeti mítoszt alapoztak meg. 1902-ben bekövetkezett halála után Lopezt katonai tiszteletadással temették el a La Recoleta temetőben.
A háborúnak személyesen Lopezre nézve is tragikus következményei voltak. Amikor egy gránát felrobbant, Lopez elvesztette a jobb karját, amelyet könyöktől felfelé amputálni kellett. Úgy tűnt, hogy ezzel egyelőre véget ért művészi pályafutása. Lopez azonban rendkívüli fegyelemmel át tudta képezni a bal karját. Hét évnyi gyakorlás után úgy érezte, hogy a bal karjával mindenféle korlátozás nélkül képes folytatni a festést.
Csatajeleneteinek stílusa szinte fotórealisztikusnak mondható. Ez a művészetbe vezető útjának tükörképe volt. Lopez először dagerrotípiásnak tanult. A fényképezésnek ez az elődje volt az első modern technológia, amellyel képeket lehetett előállítani. Lopez kiváló hírnévre tett szert fotósként, amiért 1862-ben megbízást kapott az újonnan megválasztott argentin elnök, Bartholomé Mitre portréjának megfestésére. A rajzolást csak mint segédeszközt kezdte el a fényképek tervezéséhez. Csak az olasz festővel, Ignacio Manzonival való találkozása után kezdett önálló művészeti formaként tekinteni a vázlataira. A tervezett európai művészeti képzés azonban a háború kitörésének áldozatául esett. Ezért alakította ki fotós szemléletét, amely művészi alkotásainak alapjául szolgált. Bár festményei mindenekelőtt az argentin nemzeti mítoszt képviselik, Lopez kerülte, hogy háborús jeleneteit nemzeti pátosszal hangsúlyozza. Ehelyett megtartotta a fotós tekintetét, és semleges krónikásként dokumentálta az erőszakot.
Oldal 1 / 1