Oldal 1 / 1
Bernhard Strigel 1465-ben vagy 1470-ben látta meg a napvilágot, bár erről nincs pontos adat. Azt azonban tudjuk, hogy a dél-németországi Memmingenből származó művészcsaládba született, aki a város falain túl is nagy hírnévnek örvendett - mint régi festő. És mivel az alma nem esik messze a fájától, és apja egyben a tanára is volt, az ifjú Bernhard is inkább ugyanennek a műfajnak és az oltárképnek szentelte magát. Hamarosan azonban emancipálódott családi gyökereitől, és portrékat is készített. Kezdetben még a késő gótikus stílushoz ragaszkodott, beleértve az arany alapot is. Ez különösen jól látható a Szent portréján, amely későbbi munkáihoz képest még mindig viszonylag kevés térbeliséget mutat. De a holland mesterek hatására Strigel hamarosan német reneszánsz festővé tudott válni. A német festő ma már mesternek számít mind az egyéni, mind a csoportos ábrázolások terén.
Bernhard Strigel azonban már életében is művészi tehetségéről volt ismert. Ezért nem meglepő, hogy ügyfelei között nemcsak tanácsosok és céhmesterek voltak. Hamarosan még nagyobb megtiszteltetésben részesült: I. Maximilian császár udvari festője lett. A császár Strigelt az akkor már sokkal fontosabb Albrecht Dürerrel szemben részesítette előnyben - a császár bosszúságára, de még inkább Strigel hírnevének érdekében. Bernhard Strigel ekkor készítette el a császár számára a talán legismertebb és leghíresebb portréját is, amely ma is a bécsi Művészettörténeti Múzeumban függ: Unokájának, I. Ferdinándnak és nővérének, Máriának 1515-ös bécsi kettős esküvője alkalmából Strigel megfestette felségét kékvérű családja körében.
Bernhard Strigl a császári udvarba utazásai révén került, amelyeket Memmingen városának köztiszteletben álló céhtagjaként és jogi ügyekben megbízottként kellett tennie. Utóbbi funkciójában Striglnek a festés mellett számos súlyos feladatot kellett ellátnia, ami miatt néha kevés ideje maradt a művészetre. Például új koldulási rendeletet alkotott, szakértő tanúja lett a fehér arannyal kereskedő úgynevezett sógyárosoknak, és a bírósági pecsét őrzéséért is ő felelt.
Bernhard Striegel alkotói munkássága azonban csak hiányosan lenne leírva, ha nem említenénk meg azt is, hogy művészi fejlődése során a táj is egyre fontosabbá vált. Mindenekelőtt az általa ábrázolt emberek hátteréül választotta. Bernhard Stiegl számos műve ma is ott függ, ahová eredetileg szánták, kastélyokban vagy oltárok fölött. A szekularizáció és a reformáció következtében azonban néhányat elpusztítottak vagy máshová költöztettek. Strigel számos műve ma közgyűjteményekben található - és természetesen a memmingeni Strigel Múzeumban.
Bernhard Strigel 1465-ben vagy 1470-ben látta meg a napvilágot, bár erről nincs pontos adat. Azt azonban tudjuk, hogy a dél-németországi Memmingenből származó művészcsaládba született, aki a város falain túl is nagy hírnévnek örvendett - mint régi festő. És mivel az alma nem esik messze a fájától, és apja egyben a tanára is volt, az ifjú Bernhard is inkább ugyanennek a műfajnak és az oltárképnek szentelte magát. Hamarosan azonban emancipálódott családi gyökereitől, és portrékat is készített. Kezdetben még a késő gótikus stílushoz ragaszkodott, beleértve az arany alapot is. Ez különösen jól látható a Szent portréján, amely későbbi munkáihoz képest még mindig viszonylag kevés térbeliséget mutat. De a holland mesterek hatására Strigel hamarosan német reneszánsz festővé tudott válni. A német festő ma már mesternek számít mind az egyéni, mind a csoportos ábrázolások terén.
Bernhard Strigel azonban már életében is művészi tehetségéről volt ismert. Ezért nem meglepő, hogy ügyfelei között nemcsak tanácsosok és céhmesterek voltak. Hamarosan még nagyobb megtiszteltetésben részesült: I. Maximilian császár udvari festője lett. A császár Strigelt az akkor már sokkal fontosabb Albrecht Dürerrel szemben részesítette előnyben - a császár bosszúságára, de még inkább Strigel hírnevének érdekében. Bernhard Strigel ekkor készítette el a császár számára a talán legismertebb és leghíresebb portréját is, amely ma is a bécsi Művészettörténeti Múzeumban függ: Unokájának, I. Ferdinándnak és nővérének, Máriának 1515-ös bécsi kettős esküvője alkalmából Strigel megfestette felségét kékvérű családja körében.
Bernhard Strigl a császári udvarba utazásai révén került, amelyeket Memmingen városának köztiszteletben álló céhtagjaként és jogi ügyekben megbízottként kellett tennie. Utóbbi funkciójában Striglnek a festés mellett számos súlyos feladatot kellett ellátnia, ami miatt néha kevés ideje maradt a művészetre. Például új koldulási rendeletet alkotott, szakértő tanúja lett a fehér arannyal kereskedő úgynevezett sógyárosoknak, és a bírósági pecsét őrzéséért is ő felelt.
Bernhard Striegel alkotói munkássága azonban csak hiányosan lenne leírva, ha nem említenénk meg azt is, hogy művészi fejlődése során a táj is egyre fontosabbá vált. Mindenekelőtt az általa ábrázolt emberek hátteréül választotta. Bernhard Stiegl számos műve ma is ott függ, ahová eredetileg szánták, kastélyokban vagy oltárok fölött. A szekularizáció és a reformáció következtében azonban néhányat elpusztítottak vagy máshová költöztettek. Strigel számos műve ma közgyűjteményekben található - és természetesen a memmingeni Strigel Múzeumban.