Alonso Sánchez Coello leginkább a portréfestészetéről híres. II. Fülöp udvari festőjeként olyan kifejezésmódot adott a művészetnek, amelyet sokáig jellegzetesen spanyolnak tekintettek. Sánchez Coello 1531/32-ben született a spanyolországi Valencia közelében, majd 10 éves korában Portugáliába költözött. III. János király felismerte a fiatal művésznövendék tehetségét, és finanszírozta flamandiai tartózkodását, ahol 1550-től Granvela bíborosnak dolgozott, és a holland Antonio Morótól tanult. 1552-ben visszatért a portugál udvarba, és körülbelül két évig dolgozott Mánuel János trónörökösnek. Amikor a halála után özvegye visszatért Spanyolországba, hogy átvegye bátyja, II. Fülöp helyét, Sánchez Coello Don Carlos infánsnak dolgozott Valladolidban, a királyi székhelyen. 1559-ben II. Fülöp visszatért Spanyolországba, de korábbi udvari festője, Antonio Moro az inkvizíciótól való félelmében elhagyta az országot. Sánchez Coello követte tanárát az udvari festői posztra, és végül Madridban, a király mellett telepedett le, aki egyben bizalmasa is lett. Óriási siker, hiszen addig a spanyol udvar mindig is a külföldi művészeket részesítette előnyben.
Ettől kezdve az udvari portréfestészet spanyol kézben volt. Udvari festőként Sánchez Coello elsősorban a királyi család háromnegyedes és egészalakos portréit készítette. A portrékban megjelenő formátum és az udvari életmód kifejezése megfelelt a király és a nemesség reprezentációs igényeinek. Nem véletlen, hogy sok ilyen portrét küldtek más udvarokba, ahol megerősítették a meglévő kapcsolatokat, és hangsúlyozták az uralkodó hatalmi igényét. Az első portré, amelyet biztonsággal Sánchez Coellónak tulajdoníthatunk, az Infante Don Carlos portréja. A festő többször megfestette Izabella Clara Eugenia infánsnőt, valamint nővérét, Katharina Michaelát. Ausztriai Annával való jó kapcsolatát egy portré is tükrözte, és II. Fülöp egyetlen fennmaradt portréja is tőle származik. A számos portré mellett Sánchez Coello néhány vallásos művet is készített, mint például a "Szent Katalin házassága" (El Escorial) vagy a "Sebastián Krisztussal és Máriával" a madridi San Geronimóban.
Vallásos festményei nem emelkednek ki jobban. Megfelelnek a kor konvencióinak, és kézműves kivitelezés szempontjából jól kivitelezettek. Portréi viszont olyan megkülönböztetést adtak ennek a művészeti ágnak, amely Velazquesig jellegzetesen spanyolnak számított. Tanára, Antonio Moro hatása éppúgy felismerhető, mint a Tiziano által rá gyakorolt hatás. Az ábrázolás méltóságteljes komolysága, a meleg színek, a póz könnyedsége, valamint a kiváló technikai kivitelezés azonban a festő önálló tehetségéről tanúskodik, aki példásan megörökítette a spanyol udvar formavilágát és szerénységét. 1588-ban bekövetkezett halálával egy sor tanítvány vette át művészi örökségét.
Alonso Sánchez Coello leginkább a portréfestészetéről híres. II. Fülöp udvari festőjeként olyan kifejezésmódot adott a művészetnek, amelyet sokáig jellegzetesen spanyolnak tekintettek. Sánchez Coello 1531/32-ben született a spanyolországi Valencia közelében, majd 10 éves korában Portugáliába költözött. III. János király felismerte a fiatal művésznövendék tehetségét, és finanszírozta flamandiai tartózkodását, ahol 1550-től Granvela bíborosnak dolgozott, és a holland Antonio Morótól tanult. 1552-ben visszatért a portugál udvarba, és körülbelül két évig dolgozott Mánuel János trónörökösnek. Amikor a halála után özvegye visszatért Spanyolországba, hogy átvegye bátyja, II. Fülöp helyét, Sánchez Coello Don Carlos infánsnak dolgozott Valladolidban, a királyi székhelyen. 1559-ben II. Fülöp visszatért Spanyolországba, de korábbi udvari festője, Antonio Moro az inkvizíciótól való félelmében elhagyta az országot. Sánchez Coello követte tanárát az udvari festői posztra, és végül Madridban, a király mellett telepedett le, aki egyben bizalmasa is lett. Óriási siker, hiszen addig a spanyol udvar mindig is a külföldi művészeket részesítette előnyben.
Ettől kezdve az udvari portréfestészet spanyol kézben volt. Udvari festőként Sánchez Coello elsősorban a királyi család háromnegyedes és egészalakos portréit készítette. A portrékban megjelenő formátum és az udvari életmód kifejezése megfelelt a király és a nemesség reprezentációs igényeinek. Nem véletlen, hogy sok ilyen portrét küldtek más udvarokba, ahol megerősítették a meglévő kapcsolatokat, és hangsúlyozták az uralkodó hatalmi igényét. Az első portré, amelyet biztonsággal Sánchez Coellónak tulajdoníthatunk, az Infante Don Carlos portréja. A festő többször megfestette Izabella Clara Eugenia infánsnőt, valamint nővérét, Katharina Michaelát. Ausztriai Annával való jó kapcsolatát egy portré is tükrözte, és II. Fülöp egyetlen fennmaradt portréja is tőle származik. A számos portré mellett Sánchez Coello néhány vallásos művet is készített, mint például a "Szent Katalin házassága" (El Escorial) vagy a "Sebastián Krisztussal és Máriával" a madridi San Geronimóban.
Vallásos festményei nem emelkednek ki jobban. Megfelelnek a kor konvencióinak, és kézműves kivitelezés szempontjából jól kivitelezettek. Portréi viszont olyan megkülönböztetést adtak ennek a művészeti ágnak, amely Velazquesig jellegzetesen spanyolnak számított. Tanára, Antonio Moro hatása éppúgy felismerhető, mint a Tiziano által rá gyakorolt hatás. Az ábrázolás méltóságteljes komolysága, a meleg színek, a póz könnyedsége, valamint a kiváló technikai kivitelezés azonban a festő önálló tehetségéről tanúskodik, aki példásan megörökítette a spanyol udvar formavilágát és szerénységét. 1588-ban bekövetkezett halálával egy sor tanítvány vette át művészi örökségét.
Oldal 1 / 1