A művészet szépsége és összetettsége sokféle formában megnyilvánulhat, és kevés művésznek sikerült ezt olyan ügyesen kifejeznie a festészetben, a szobrászatban és az építészetben, mint Alonso Canónak. A spanyolországi Granadában 1601. február 19-én kézműves családban született Cano háromszoros tehetséggé vált, és megalapozta az "Escuela granadina de pintura", azaz a granadai festészet alapjait. Cano művészi útját már fiatalkorában megkezdte, amikor családjával Sevillába költözött, és olyan mesterek tanítványa lett, mint a MŰVÉSZ0, MŰVÉSZ1 és MŰVÉSZ2. Apja nevelése, valamint tanárai és mentorai támogatása révén Cano olyan sokoldalúságra tett szert, amely lehetővé tette számára, hogy a művészeti formák széles skálájára specializálódjon. Például oltárokat tervezett a S. Paula és a S. Alberto templomok számára, és portrékat készített Baptista Jánosról és Evangelista Jánosról az egyetemi templom számára. Az apja által megkezdett Lebrija oltárképek aprólékos tervezésétől kezdve a szobrok megalkotásáig Cano bizonyította szobrászként való jártasságát.
A sors 1637-ben Madridba vezette Canót, ahol a Diego Velázquez ajánlásának köszönhetően IV. Fülöp király udvari festője lett, és az összes királyi épületért felelt. Ez a királyi megbízatás lehetővé tette számára, hogy képességei a legmagasabb szintre fejlődjenek, és festményekkel díszítse az Alcázar termeit. A San Isidro el Real és a San Miguel templomok tervezésekor olyan vallási témákat választott, amelyek a nép erényét és áhítatát tükrözték. A súlyos személyes zavarok és a Madrid elhagyására kényszerítő vádak ellenére Cano hű maradt a művészetéhez, és Valenciában festményeket készített a Porta Coeli karitász, valamint a San Juan de Ribera és a S. Francisco templomok számára. Visszatérése Granadába 1652-ben újabb csúcspontot jelentett pályafutásában, amikor egyházi rezidensnek nevezték ki, és a katedrális káptalanja jótékonysági tisztséget adott neki. Cano zsenialitása a granadai katedrális homlokzatán végzett munkájában mutatkozott meg, amely az ő tervei szerint készült, és kifejezte az építészet és a képzőművészet harmonikus egységéről alkotott elképzelését.
Festményein a szigorúság és a kecsesség egyedülálló kombinációja megtapasztalható azokon a lenyűgöző műalkotásokon, amelyek ma olyan múzeumokban láthatók, mint a madridi Museo del Prado és a Berlini Galéria. Rendkívüli művészi érzékéről tanúskodik az a képessége, hogy anélkül, hogy valaha is járt volna Itáliában, képes volt ősi mintákat felvenni és újraértelmezni azokat. A kiváló minőségű műnyomatok szállítójaként megtiszteltetés számunkra, hogy bemutathatjuk Alonso Cano időtlen szépségét és figyelemre méltó tehetségét, egy olyan művészét, aki minden ecsetvonásával, szobrával és építészeti tervével maradandó örökséget hagyott maga után.
A művészet szépsége és összetettsége sokféle formában megnyilvánulhat, és kevés művésznek sikerült ezt olyan ügyesen kifejeznie a festészetben, a szobrászatban és az építészetben, mint Alonso Canónak. A spanyolországi Granadában 1601. február 19-én kézműves családban született Cano háromszoros tehetséggé vált, és megalapozta az "Escuela granadina de pintura", azaz a granadai festészet alapjait. Cano művészi útját már fiatalkorában megkezdte, amikor családjával Sevillába költözött, és olyan mesterek tanítványa lett, mint a MŰVÉSZ0, MŰVÉSZ1 és MŰVÉSZ2. Apja nevelése, valamint tanárai és mentorai támogatása révén Cano olyan sokoldalúságra tett szert, amely lehetővé tette számára, hogy a művészeti formák széles skálájára specializálódjon. Például oltárokat tervezett a S. Paula és a S. Alberto templomok számára, és portrékat készített Baptista Jánosról és Evangelista Jánosról az egyetemi templom számára. Az apja által megkezdett Lebrija oltárképek aprólékos tervezésétől kezdve a szobrok megalkotásáig Cano bizonyította szobrászként való jártasságát.
A sors 1637-ben Madridba vezette Canót, ahol a Diego Velázquez ajánlásának köszönhetően IV. Fülöp király udvari festője lett, és az összes királyi épületért felelt. Ez a királyi megbízatás lehetővé tette számára, hogy képességei a legmagasabb szintre fejlődjenek, és festményekkel díszítse az Alcázar termeit. A San Isidro el Real és a San Miguel templomok tervezésekor olyan vallási témákat választott, amelyek a nép erényét és áhítatát tükrözték. A súlyos személyes zavarok és a Madrid elhagyására kényszerítő vádak ellenére Cano hű maradt a művészetéhez, és Valenciában festményeket készített a Porta Coeli karitász, valamint a San Juan de Ribera és a S. Francisco templomok számára. Visszatérése Granadába 1652-ben újabb csúcspontot jelentett pályafutásában, amikor egyházi rezidensnek nevezték ki, és a katedrális káptalanja jótékonysági tisztséget adott neki. Cano zsenialitása a granadai katedrális homlokzatán végzett munkájában mutatkozott meg, amely az ő tervei szerint készült, és kifejezte az építészet és a képzőművészet harmonikus egységéről alkotott elképzelését.
Festményein a szigorúság és a kecsesség egyedülálló kombinációja megtapasztalható azokon a lenyűgöző műalkotásokon, amelyek ma olyan múzeumokban láthatók, mint a madridi Museo del Prado és a Berlini Galéria. Rendkívüli művészi érzékéről tanúskodik az a képessége, hogy anélkül, hogy valaha is járt volna Itáliában, képes volt ősi mintákat felvenni és újraértelmezni azokat. A kiváló minőségű műnyomatok szállítójaként megtiszteltetés számunkra, hogy bemutathatjuk Alonso Cano időtlen szépségét és figyelemre méltó tehetségét, egy olyan művészét, aki minden ecsetvonásával, szobrával és építészeti tervével maradandó örökséget hagyott maga után.
Oldal 1 / 1