"A kutyák nem hibáznak" - mondta egyszer a híres nyomozó, Sherlock Holmes. Talán ez a magyarázata annak is, hogy az ember legősibb háziállata vadászkísérőként, játszótársként vagy ölebként régóta gyakori motívum a festők körében. 1873-ban Nagy-Britanniában megalakult a kutyatenyésztés irányító testülete. A tenyésztési szabályok bevezetésével a kutyaportrék hatalmas népszerűségre tettek szert abban az időben. Sok festő specializálódott az állatok ábrázolására, és nagyon sikeres volt. Köztük volt Alfred Duke, a 19. század és a 20. század elejének brit művésze.

Herceg nyilvánvalóan mély vonzalmat érzett a kutyák iránt, és nagyon közelről tanulmányozta őket. Szeretetét tükrözik festményei, amelyeken az állatokat előszeretettel ábrázolja mindennapi helyzetekben, például vadászaton, de otthon az asztalnál, a kandalló előtt vagy más két- és négylábú barátokkal együtt. Duke bemutatója a kutyák testtartására, arckifejezésére és mozgására összpontosít, meggyőzően érzékeltetve nemcsak az egyes állatok személyiségét, hanem a különböző fajták karakterét is. A Full Cry című festmény egy vadászkutyafalkát ábrázol, amely egy zsákmányállat szagát vette fel, és már teljes erővel üldözik. Nyújtott testükkel, csillogó szemeikkel és lapos füleikkel a velük született vadászösztönt testesítik meg. Duke mestere a kutyák mozgásának és koncentrációjának megörökítésének. Olyan csoportként érzékelik őket, amelyben nincsenek egyéni megnyilvánulások. Ezzel szemben, amikor a festő a kutyákat házi környezetben ábrázolja, az állat egyénisége kerül előtérbe. A Hívatlan vendég című képen három kiskutya ül egy parasztház ajtaja előtt, és egy szarkát szemlélnek. A madárra adott reakcióik különbözőek, a kíváncsiságtól a szkepticizmusig és a várakozásig terjednek. Duke olyan pillanatképekkel is foglalkozik, amelyekben a kutyák engednek ősi késztetéseiknek, és ellopják az emberek ételét. A Csábítás című festményen például egy éhes Jack Russell terrier szemezget egy tányéron lévő sonkával, míg a Hal ma olcsó, ugyanennek a fajtának egy képviselője halat lop a piacon. Ez utóbbi mű a címét a reklámszlogenről kapta, amely még félig látható a kép jobb szélén, ironikusan kontrasztban a kutyával, amely éppen kiszolgálja magát az ingyenes ételből. Duke munkáin az emberi alakok hiányoznak, így az állatok saját méltóságot kapnak, amely egyértelműen elkülönül az "ember legjobb barátja" szerepétől.

Alfred Duke négylábú barátai azonban egy idealizált világban élnek. Még a vadászati képein sincs nyoma piszoknak, vérnek vagy fájdalomnak. Más volt a helyzet a kontinensen élő kollégáival. Nem féltek ábrázolni az utcai kutyák szenvedését. A művészeti szakértő William Secord egyszer így foglalta össze: "A britek szeretik, egyszerűen szólva, a szépet".