Az aranykor a művészetnek azt a korszakát írja le, amelyet Hollandia virágzó gazdasága keretezett a 17. században. Ez egy jó gazdasági körülményekkel rendelkező évszázad volt, és a gazdag társadalom a művészet és a kultúra pártfogójának bizonyult. A festők a műhelyekben dolgoztak, és nagyszerű művészetet alkottak. Ennek a szakasznak egy különleges gyöngyszeme volt az 1640 körül kezdődő és jó 20 évig tartó időszak. Aelbert Cuyp művésznek éppen ebben az időszakban volt alkotói korszaka, és őt tartják az egyik olyan művésznek, akinek sikerült aranyló fényt varázsolnia a holland tájakra.
Aelbert Cuyp életének központja Dordrechtben volt. Itt a motívumok a küszöbön álltak, és Cuyp egy művészcsalád stabil környezetében fejlődött Hollandia egyik leghíresebb tájképfestőjévé. Különösen a folyami tájképeket borította be a művész aranyló csillogással, ami a reggeli és délutáni fényben is ragyogóvá tette a vizet. A különleges fény és a teremtett hangulat mellett a műveket ügyes kompozíciók jellemezték. Cuyp azon kevés művészek egyike volt, akiknek sikerült megváltoztatniuk a fényviszonyokat a festményen. Míg sokáig az volt a szokás, hogy a fény beesését a nézet irányára merőlegesen helyezték el, Cuyp a fényt a háttérbe helyezte. A fényforrás úgy tűnik, mintha a festő a napba nézett volna. Az eredmény nagyobb mélységhatás és nagyobb fényerő lett.
Aelbert Cuyp fejlődésének szakaszai három szakaszra oszthatók, amelyek mindegyikére más művészek is hatással voltak. A festészetbe való első lépéseket édesapja kísérte. Jacob Cuyp tanította fiát, és hagyományos tájképfestőnek képezte ki. Aelbert van Goyen festőművész egyik festménye elfordította Aelbertet a hagyományos festésmódtól. A sárga dűnék a tört ecset technikában arra inspirálták a festőt, hogy megtanulja a rövid ecsetvonásokkal történő festékfelvitelt. Ez a technika később az impresszionizmus jellemzője lett. Jan Both végül egy olaszországi útról hozta magával a módosított fénykompozíciót. A művészi munkának végül egy nő vetett véget. Nem sokkal Cornelia Bosmannal kötött házassága után a festő elfordult a festőállványtól és a palettától, és befejezte művészi tevékenységét.
Az aranykor a művészetnek azt a korszakát írja le, amelyet Hollandia virágzó gazdasága keretezett a 17. században. Ez egy jó gazdasági körülményekkel rendelkező évszázad volt, és a gazdag társadalom a művészet és a kultúra pártfogójának bizonyult. A festők a műhelyekben dolgoztak, és nagyszerű művészetet alkottak. Ennek a szakasznak egy különleges gyöngyszeme volt az 1640 körül kezdődő és jó 20 évig tartó időszak. Aelbert Cuyp művésznek éppen ebben az időszakban volt alkotói korszaka, és őt tartják az egyik olyan művésznek, akinek sikerült aranyló fényt varázsolnia a holland tájakra.
Aelbert Cuyp életének központja Dordrechtben volt. Itt a motívumok a küszöbön álltak, és Cuyp egy művészcsalád stabil környezetében fejlődött Hollandia egyik leghíresebb tájképfestőjévé. Különösen a folyami tájképeket borította be a művész aranyló csillogással, ami a reggeli és délutáni fényben is ragyogóvá tette a vizet. A különleges fény és a teremtett hangulat mellett a műveket ügyes kompozíciók jellemezték. Cuyp azon kevés művészek egyike volt, akiknek sikerült megváltoztatniuk a fényviszonyokat a festményen. Míg sokáig az volt a szokás, hogy a fény beesését a nézet irányára merőlegesen helyezték el, Cuyp a fényt a háttérbe helyezte. A fényforrás úgy tűnik, mintha a festő a napba nézett volna. Az eredmény nagyobb mélységhatás és nagyobb fényerő lett.
Aelbert Cuyp fejlődésének szakaszai három szakaszra oszthatók, amelyek mindegyikére más művészek is hatással voltak. A festészetbe való első lépéseket édesapja kísérte. Jacob Cuyp tanította fiát, és hagyományos tájképfestőnek képezte ki. Aelbert van Goyen festőművész egyik festménye elfordította Aelbertet a hagyományos festésmódtól. A sárga dűnék a tört ecset technikában arra inspirálták a festőt, hogy megtanulja a rövid ecsetvonásokkal történő festékfelvitelt. Ez a technika később az impresszionizmus jellemzője lett. Jan Both végül egy olaszországi útról hozta magával a módosított fénykompozíciót. A művészi munkának végül egy nő vetett véget. Nem sokkal Cornelia Bosmannal kötött házassága után a festő elfordult a festőállványtól és a palettától, és befejezte művészi tevékenységét.
Oldal 1 / 3