ARTISTREPLEPLACE0 és ARTISTREPLEPLACE1 - aki családja ismerősei között tudhatja Anglia két leghíresebb festőjét, annak egyszerűen muszáj művészeti pályára lépnie, még akkor is, ha szerény munkásosztálybeli háttérrel rendelkezik. Walter Greaves apja hajóépítő és szivattyúkezelő volt a Temze északi partján, Chelsea-ben, London központi részétől délnyugatra, a város akkori peremén. Charles Greaves a Temzén tett hajókormányosként is tevékenykedett, és egyik rendszeres hajótúra-ügyfele a neves természet- és tájképfestő, William Turner volt, aki számos festménytárgyat szerzett ezen a módon.
Walter Greavesben is Turner kelthette fel a művészet iránti érdeklődést; tizenhat éves korában ő és testvére, Henry találkoztak egy másik fiatal, feltörekvő festővel, a később híres James McNeill Whistlerrel, aki öt évvel korábban költözött Franciaországból Angliába, és szintén a Temze-part iránt érdeklődött. "Ő tanított meg minket festeni, mi pedig megtanítottuk őt a pumpamester mesterségére" - mondta később Greaves.
Whistler felügyelete alatt Greaves portréfestészetet gyakorolt, tájképeket készített, mint például a "The Bridge of Hammersmith on Boat Race Day" című képet - amelyen maga a híd alig látható az emberek tömegétől -, és segített Whistlernek a "Peacock Room", Richard F. Leyland hajómágnás étkezőjének berendezésében. Ez a kék-zöld kincs ma a washingtoni Freer Galériában látható. Sajnos a művészek kevés köszönetet arattak alkotásukért - Leyland és Whistler apróságokon veszekedtek, amelyeket utólag megváltoztattak, és még évekig folytatták a viszálykodást és egymás piszkálódását.
Walter Greaves Whistlerrel való együttműködésének sem volt jövője. Az 1870-es évek végén Whistler egy műveltebb baráti körre tett szert, amivel a chelsea-i munkásosztálybeli fiú nem tudott versenyezni. Míg Whistler a hírnévben úszott, Greaves a feledés homályába merült - és a szegénységbe. Ez csak 1900 után változott meg újra, amikor William Marchant, a Goupil Galéria tulajdonosa "felfedezte" őt, és elkezdte kiállítani Greaves festményeit. Még a rágalmak - Whistler 1903-ban halt meg, két Whistler-életrajzíró Whistler-plagizálással vádolta Greaves-t - sem árthattak most a hírnevének. 1922-ben Greaves-t a Chelsea Artists' Club tiszteletbeli elnökévé választották. Greaves csak 1855 és 1897 között élt a chelsea-i Cheyne Walke-ban.
80 éves korában Walter Greaves ismét szegénységbe süllyedt, és úgy döntött, hogy élete utolsó éveit a "London Charterhouse", az elszegényedett úriemberek nyugdíjas otthonának lakójaként tölti. 1930-ban halt meg, és a Charterhouse temetőben temették el. Walter Greaves festményei ma is a Tate Galériában lógnak.
ARTISTREPLEPLACE0 és ARTISTREPLEPLACE1 - aki családja ismerősei között tudhatja Anglia két leghíresebb festőjét, annak egyszerűen muszáj művészeti pályára lépnie, még akkor is, ha szerény munkásosztálybeli háttérrel rendelkezik. Walter Greaves apja hajóépítő és szivattyúkezelő volt a Temze északi partján, Chelsea-ben, London központi részétől délnyugatra, a város akkori peremén. Charles Greaves a Temzén tett hajókormányosként is tevékenykedett, és egyik rendszeres hajótúra-ügyfele a neves természet- és tájképfestő, William Turner volt, aki számos festménytárgyat szerzett ezen a módon.
Walter Greavesben is Turner kelthette fel a művészet iránti érdeklődést; tizenhat éves korában ő és testvére, Henry találkoztak egy másik fiatal, feltörekvő festővel, a később híres James McNeill Whistlerrel, aki öt évvel korábban költözött Franciaországból Angliába, és szintén a Temze-part iránt érdeklődött. "Ő tanított meg minket festeni, mi pedig megtanítottuk őt a pumpamester mesterségére" - mondta később Greaves.
Whistler felügyelete alatt Greaves portréfestészetet gyakorolt, tájképeket készített, mint például a "The Bridge of Hammersmith on Boat Race Day" című képet - amelyen maga a híd alig látható az emberek tömegétől -, és segített Whistlernek a "Peacock Room", Richard F. Leyland hajómágnás étkezőjének berendezésében. Ez a kék-zöld kincs ma a washingtoni Freer Galériában látható. Sajnos a művészek kevés köszönetet arattak alkotásukért - Leyland és Whistler apróságokon veszekedtek, amelyeket utólag megváltoztattak, és még évekig folytatták a viszálykodást és egymás piszkálódását.
Walter Greaves Whistlerrel való együttműködésének sem volt jövője. Az 1870-es évek végén Whistler egy műveltebb baráti körre tett szert, amivel a chelsea-i munkásosztálybeli fiú nem tudott versenyezni. Míg Whistler a hírnévben úszott, Greaves a feledés homályába merült - és a szegénységbe. Ez csak 1900 után változott meg újra, amikor William Marchant, a Goupil Galéria tulajdonosa "felfedezte" őt, és elkezdte kiállítani Greaves festményeit. Még a rágalmak - Whistler 1903-ban halt meg, két Whistler-életrajzíró Whistler-plagizálással vádolta Greaves-t - sem árthattak most a hírnevének. 1922-ben Greaves-t a Chelsea Artists' Club tiszteletbeli elnökévé választották. Greaves csak 1855 és 1897 között élt a chelsea-i Cheyne Walke-ban.
80 éves korában Walter Greaves ismét szegénységbe süllyedt, és úgy döntött, hogy élete utolsó éveit a "London Charterhouse", az elszegényedett úriemberek nyugdíjas otthonának lakójaként tölti. 1930-ban halt meg, és a Charterhouse temetőben temették el. Walter Greaves festményei ma is a Tate Galériában lógnak.
Oldal 1 / 1