Vilhelm Hammershoi dán festőművész kedvenc motívumait a mindenkori jelenlegi lakásának szobáiban találta meg: nyitott kétszárnyú ajtók vagy ablakok, a gyéren berendezett szobákba beeső napfény, a falon vetett árnyékok vagy éppen a házi tevékenységbe merülő felesége. Nővére vagy édesanyja jellegzetes főkötőjével szintén újra és újra megjelenik képein. Ha az évek során végignézzük műveit, láthatjuk, ahogyan felesége, Frederikke öregszik.
Vilhelm Hammershoi felső középosztálybeli családból származott, de nem akart kereskedő lenni, mint az apja. Koppenhágában született 1864-ben, gyermekkorában rajzórákat vett, később a Dán Királyi Művészeti Akadémián tanult. A koppenhágai művészeti élet kevéssé tudott mit kezdeni melankolikus, csendes enteriőrjeivel és zsánerjeleneteivel, és első képeit elutasították. Egy sorstársával együtt ezért megteremtette saját kiállítási lehetőségeit, és megalapította a "Den Frie Udstilling" - "A szabad kiállítás" elnevezésű kiállítást, egyfajta dán szecessziót. Már 1889-ben kiállított néhány művet Dánia számára a párizsi Nagy Világkiállításon. Úgy tűnik, hogy enteriőrjeire a francia nabisok hatottak, és éppen az első éveik alatt tartózkodott a francia fővárosban. Az élénk színek azonban, amelyeket a Nabisok előszeretettel használnak festményeiken, nem az ő műfaja. Szereti a tompa színek melankóliáját, de időről időre használ szín- vagy fényakcentusokat is. Például amikor egy sötét hátsó udvarban egy napsugár esik az ablakkeretre. A remény jele? Az északi temperamentum? Néhány festménye Edward Hopper műveire emlékeztet. De ha az utóbbi sokkal erősebben gyökerezik a 20. század modern világában, Hammershoi művei mintha furcsán mozdulatlanul kiestek volna az időből. Nem véletlenül nevezik őt ma a "dán Vermeer"-nek. Festményei megőrizték titokzatosságukat. Szimbolikus töltetűnek tűnnek, anélkül, hogy tolakodóak lennének.
Vilhelm Hammershoi különösen nagyra becsüli a nagy amerikai MŰVÉSZTÁR0 munkásságát. Több hónapos londoni tartózkodása során szeretne találkozni vele, de nem sikerül. Így Hammershoi mintegy titokban folytatja munkáját, és fokozatosan hírnevet szerez munkásságának. Még a nagy impresszárió, Szergej Djagilev, a korszakalkotó "Ballets Russes" alapítója is megvásárolja két festményét. A berlini galériatulajdonos és műkereskedő Paul Cassirer is kiállította őt hamburgi termeiben. Hammershoi, a koppenhágai művészeti akadémia nagyra becsült tanácstagja, utolsó éveit többnyire a megszokott négy fal között töltötte. Csak ritkán festett melankolikus, elhagyatott város- vagy kikötői jeleneteket Koppenhágában, Londonban vagy Rómában, de nem erről vált ismertté. Miután 1916-ban rákban elhunyt, munkásságát Dánián kívül sok évtizedre elfelejtették. Csak az 1990-es években fedezték fel újra egyedülállóan hangulatos festményeit. Ma Vilhelm Hammershoi-t a szimbolizmus egyik legfontosabb képviselőjeként tartják számon.
Vilhelm Hammershoi dán festőművész kedvenc motívumait a mindenkori jelenlegi lakásának szobáiban találta meg: nyitott kétszárnyú ajtók vagy ablakok, a gyéren berendezett szobákba beeső napfény, a falon vetett árnyékok vagy éppen a házi tevékenységbe merülő felesége. Nővére vagy édesanyja jellegzetes főkötőjével szintén újra és újra megjelenik képein. Ha az évek során végignézzük műveit, láthatjuk, ahogyan felesége, Frederikke öregszik.
Vilhelm Hammershoi felső középosztálybeli családból származott, de nem akart kereskedő lenni, mint az apja. Koppenhágában született 1864-ben, gyermekkorában rajzórákat vett, később a Dán Királyi Művészeti Akadémián tanult. A koppenhágai művészeti élet kevéssé tudott mit kezdeni melankolikus, csendes enteriőrjeivel és zsánerjeleneteivel, és első képeit elutasították. Egy sorstársával együtt ezért megteremtette saját kiállítási lehetőségeit, és megalapította a "Den Frie Udstilling" - "A szabad kiállítás" elnevezésű kiállítást, egyfajta dán szecessziót. Már 1889-ben kiállított néhány művet Dánia számára a párizsi Nagy Világkiállításon. Úgy tűnik, hogy enteriőrjeire a francia nabisok hatottak, és éppen az első éveik alatt tartózkodott a francia fővárosban. Az élénk színek azonban, amelyeket a Nabisok előszeretettel használnak festményeiken, nem az ő műfaja. Szereti a tompa színek melankóliáját, de időről időre használ szín- vagy fényakcentusokat is. Például amikor egy sötét hátsó udvarban egy napsugár esik az ablakkeretre. A remény jele? Az északi temperamentum? Néhány festménye Edward Hopper műveire emlékeztet. De ha az utóbbi sokkal erősebben gyökerezik a 20. század modern világában, Hammershoi művei mintha furcsán mozdulatlanul kiestek volna az időből. Nem véletlenül nevezik őt ma a "dán Vermeer"-nek. Festményei megőrizték titokzatosságukat. Szimbolikus töltetűnek tűnnek, anélkül, hogy tolakodóak lennének.
Vilhelm Hammershoi különösen nagyra becsüli a nagy amerikai MŰVÉSZTÁR0 munkásságát. Több hónapos londoni tartózkodása során szeretne találkozni vele, de nem sikerül. Így Hammershoi mintegy titokban folytatja munkáját, és fokozatosan hírnevet szerez munkásságának. Még a nagy impresszárió, Szergej Djagilev, a korszakalkotó "Ballets Russes" alapítója is megvásárolja két festményét. A berlini galériatulajdonos és műkereskedő Paul Cassirer is kiállította őt hamburgi termeiben. Hammershoi, a koppenhágai művészeti akadémia nagyra becsült tanácstagja, utolsó éveit többnyire a megszokott négy fal között töltötte. Csak ritkán festett melankolikus, elhagyatott város- vagy kikötői jeleneteket Koppenhágában, Londonban vagy Rómában, de nem erről vált ismertté. Miután 1916-ban rákban elhunyt, munkásságát Dánián kívül sok évtizedre elfelejtették. Csak az 1990-es években fedezték fel újra egyedülállóan hangulatos festményeit. Ma Vilhelm Hammershoi-t a szimbolizmus egyik legfontosabb képviselőjeként tartják számon.
Oldal 1 / 2