Prulidiano Pueyderrón pályafutása éppoly páratlan volt, mint a neve: festő, építész és mérnök volt egyben - olyan keverék, amelyet még szülőhazájában, Argentínában is nehéz lenne megtalálni. Igaz, neki jobbak voltak a kiindulási feltételei, mint másoknak. A Rio de la Plata menti egyesült tartományok egykori igazgatójának (amelyből 1821-ben alakult ki Argentína) egyetlen fiaként és arisztokrataként a fiatal köztársaság "felső tízezeréhez" tartozott, és az exkluzív "Colegio de la Independencia" iskolába járt. Tizenkét éves korában a család Párizsba (Franciaország) költözött, ahol édesapja, Juan Martin de Pueyderrón argentin bőrt importált: a szarvasmarha-tenyésztés kezdettől fogva Argentína húzóágazata volt, a bőrre pedig nagy kereslet volt az ipari forradalom Európájában.
1841-ben a család elhagyta Franciaországot a két ország között a tengeri jogok miatt kialakult feszültségek miatt - ez a körülmény akkoriban háborúk kirobbantására volt alkalmas! Új lakóhelyén, Rio de Janeiróban, az akkoriban "liberális", sok szabadságot nyújtó városban a 18 éves Prudiliano felfedezte a művészet iránti szeretetét. 1844-ben visszatért Párizsba, ahol építészetet és mérnöki tanulmányokat folytatott. Amikor Prudiliano 1849-ben hazatért Buenos Airesbe, hogy segítsen haldokló apjának, három dolgot hozott magával: Mérnöki diploma, nőcsábász hírnév - és egy festő palettája, amely a következő években nemcsak Argentína első "aktjait" alkotta meg (ami akkoriban elég nagy botrányt kavart), hanem a fiatal kikötőváros "arisztokráciáját" is vászonra vitte. Eközben 1852-ben a La Plata partvidék "caudillója", Rosas nyílt csatában elbukott Argentína későbbi első elnökével, José Urquizával szemben. Pueyderrón úgy döntött, hogy megvárja a fejleményeket a spanyolországi Cadizban.
1854-ben a festő és a mérnök még egyszer utoljára átkelt az Atlanti-óceánon, hogy Argentínában maradjon. Az új alkotmány értelmében Argentína végre egységes államként nyugvópontra jutott. Pueyderrón mindenféle közmunkában részt vett, például a történelmi helyszínek és műemlékek helyreállításában, a ma is létező parkok és hidak terveiben, de Buenos Aires kikötőjének bővítésében és megerősítésében is. Az iparosodás immár Dél-Amerikát is elérte, Európából bevándorlók százezrei keresték szerencséjüket az Újvilágban - és Buenos Aires volt a bevándorlóhajók fő célpontja. Kvázi a várostervező Pueyderrón árnyékában azonban a művész Pueyderrón is tevékenykedett. Az 1860-as években több mint 200 ismert festményt alkotott, amelyek ma is léteznek. Ezek fele az akkori prominens emberek megrendelésre készült portréja volt. A mai művészvilág számára azonban még érdekesebbek a "hétköznapi festményei", amelyek a korabeli argentin életet dokumentálják, bár romantikus beütéssel: Pásztorok a pampákon, utazók, vándorló kereskedők.
Pueyderron 1870-ben, mindössze 47 évesen halt meg, és festőként a feledés homályába merült, mígnem 1930 körül (a nacionalizmus Dél-Amerikában is teret nyert) újra felfedezték a neves várostervező és mérnök "argentin mindennapi művészetét".
Prulidiano Pueyderrón pályafutása éppoly páratlan volt, mint a neve: festő, építész és mérnök volt egyben - olyan keverék, amelyet még szülőhazájában, Argentínában is nehéz lenne megtalálni. Igaz, neki jobbak voltak a kiindulási feltételei, mint másoknak. A Rio de la Plata menti egyesült tartományok egykori igazgatójának (amelyből 1821-ben alakult ki Argentína) egyetlen fiaként és arisztokrataként a fiatal köztársaság "felső tízezeréhez" tartozott, és az exkluzív "Colegio de la Independencia" iskolába járt. Tizenkét éves korában a család Párizsba (Franciaország) költözött, ahol édesapja, Juan Martin de Pueyderrón argentin bőrt importált: a szarvasmarha-tenyésztés kezdettől fogva Argentína húzóágazata volt, a bőrre pedig nagy kereslet volt az ipari forradalom Európájában.
1841-ben a család elhagyta Franciaországot a két ország között a tengeri jogok miatt kialakult feszültségek miatt - ez a körülmény akkoriban háborúk kirobbantására volt alkalmas! Új lakóhelyén, Rio de Janeiróban, az akkoriban "liberális", sok szabadságot nyújtó városban a 18 éves Prudiliano felfedezte a művészet iránti szeretetét. 1844-ben visszatért Párizsba, ahol építészetet és mérnöki tanulmányokat folytatott. Amikor Prudiliano 1849-ben hazatért Buenos Airesbe, hogy segítsen haldokló apjának, három dolgot hozott magával: Mérnöki diploma, nőcsábász hírnév - és egy festő palettája, amely a következő években nemcsak Argentína első "aktjait" alkotta meg (ami akkoriban elég nagy botrányt kavart), hanem a fiatal kikötőváros "arisztokráciáját" is vászonra vitte. Eközben 1852-ben a La Plata partvidék "caudillója", Rosas nyílt csatában elbukott Argentína későbbi első elnökével, José Urquizával szemben. Pueyderrón úgy döntött, hogy megvárja a fejleményeket a spanyolországi Cadizban.
1854-ben a festő és a mérnök még egyszer utoljára átkelt az Atlanti-óceánon, hogy Argentínában maradjon. Az új alkotmány értelmében Argentína végre egységes államként nyugvópontra jutott. Pueyderrón mindenféle közmunkában részt vett, például a történelmi helyszínek és műemlékek helyreállításában, a ma is létező parkok és hidak terveiben, de Buenos Aires kikötőjének bővítésében és megerősítésében is. Az iparosodás immár Dél-Amerikát is elérte, Európából bevándorlók százezrei keresték szerencséjüket az Újvilágban - és Buenos Aires volt a bevándorlóhajók fő célpontja. Kvázi a várostervező Pueyderrón árnyékában azonban a művész Pueyderrón is tevékenykedett. Az 1860-as években több mint 200 ismert festményt alkotott, amelyek ma is léteznek. Ezek fele az akkori prominens emberek megrendelésre készült portréja volt. A mai művészvilág számára azonban még érdekesebbek a "hétköznapi festményei", amelyek a korabeli argentin életet dokumentálják, bár romantikus beütéssel: Pásztorok a pampákon, utazók, vándorló kereskedők.
Pueyderron 1870-ben, mindössze 47 évesen halt meg, és festőként a feledés homályába merült, mígnem 1930 körül (a nacionalizmus Dél-Amerikában is teret nyert) újra felfedezték a neves várostervező és mérnök "argentin mindennapi művészetét".
Oldal 1 / 1