Ki emlékszik még az 500 márkás bankjegyen szereplő nőre, és ha igen, ki ismeri egyáltalán a 17. század e kiemelkedő "női személyiségét"? Maria Sibylla Merian. Ő volt Matthäus Merian, Németország máig leghíresebb topográfusának és metszőjének a lánya, akinek a művészetét csak kerülő úton ismerhette meg, mivel a férfi 3 éves korában meghalt. Az 1747-ben született lány a harmincéves háborút követő trauma utáni társadalomhoz tartozott. Családi környezete kifejezetten európai volt. Apja bázeli, mostohatestvéreinek anyja flandriai, saját anyja vallon, mostohaapja, a virágfestő Jacob Marrel pedig hollandiai származású volt. Rendkívül tehetséges volt, de nem érdekelte mostohatestvéreinek munkássága, akik Frankfurtban továbbra is városképeket és csatajeleneteket publikáltak. Nyilvánvalóan szerette a természetet, különösen a virágokat, és festői vázlatai és különösen metszetei, amelyeket még mindig rézkarcoknak neveztek, ahogyan apja tévesen nevezte őket, nagy érdeklődésre tartottak és tartanak számot.
De ez valószínűleg nem lett volna elég ahhoz, hogy kivételes személyiségnek minősítsék. Korai érettséget mutató művészi tevékenysége során a biológiai kutatások egyik korai képviselőjévé fejlődött, ugyanakkor a mai mércével mérve is nyitott, szinte regényes életet élt. Hogy pontosan honnan eredt a természet iránti érdeklődése, azt csak sejteni lehet. Mindenesetre a legfontosabb tanára a MŰVÉSZTÁRS0 volt, aki a MŰVÉSZTÁRS1 tanítványa volt, és akit ma a csendéletfestészet tényleges megalapítójának tartanak. Hozzáment mostohaapja tanítványához, Johann Andreas Graffhoz, és vele együtt Nürnbergbe költözött. Ott Joachim Sandrart, a német Vasari figyelmét is felkeltette. A Graff-fal kötött házassága azonban modern vonásokat mutatott, és végül a rózsák háborúja után ért véget. Hogy ez már a labadisták korai pietista szektásainak hatására történt-e, az nyitva marad. A nő mint független művészeti vállalkozó. Mindenesetre 1686-ban a hollandiai Nieuwerd várába költözött egy puritán közösségbe, amelyet ma vallási kommunának neveznénk. A közösség légköre azonban annyira radikalizálódott, hogy 1791-ben a "szentségtelen" Amszterdamba költözött. Könyvkiadásait nagy tisztelet övezte, de a magas költségek és az alacsony példányszámok miatt kénytelen volt melléktevékenységet folytatni, például festészetet tanított nőknek. A nők és a művészet egészen a 19. század végéig tabutéma maradt, amin még Maria Sibylla sem tudott változtatni.
Gazdasági helyzetét sikerült olyannyira stabilizálnia, hogy képes volt elindítani egy tudományos és művészeti expedíciót, a hollandiai Surinamba vezető útját, ami akkoriban még a férfiak számára is kalandnak számított. Miután szinte minden vagyonát eladta, a már 50 év feletti asszony minden jószándékú ajánlás ellenére fiatalabbik lányával együtt Suriname felé vette az irányt. Két évig tartó kutatásait fő műve, a "Metamorphosis insectorum Surinamensium", a lepkék fejlődéséről szóló alapvető könyvének kiadása követte. Ezzel a korai természettudományos kutatással a lepketudomány (lepidopterológia) megalapítója lett. A 19. század természettudósai megvetették tudományos arculatát, de a modern biológiai nómenklatúra megalapítója, Carl von Linné nagyra értékelte munkásságát. A tudományos viták által befolyásolhatatlan azonban az egyik meglátása. A növények, pillangók és virágok ábrázolásai továbbra is páratlanok.
Ki emlékszik még az 500 márkás bankjegyen szereplő nőre, és ha igen, ki ismeri egyáltalán a 17. század e kiemelkedő "női személyiségét"? Maria Sibylla Merian. Ő volt Matthäus Merian, Németország máig leghíresebb topográfusának és metszőjének a lánya, akinek a művészetét csak kerülő úton ismerhette meg, mivel a férfi 3 éves korában meghalt. Az 1747-ben született lány a harmincéves háborút követő trauma utáni társadalomhoz tartozott. Családi környezete kifejezetten európai volt. Apja bázeli, mostohatestvéreinek anyja flandriai, saját anyja vallon, mostohaapja, a virágfestő Jacob Marrel pedig hollandiai származású volt. Rendkívül tehetséges volt, de nem érdekelte mostohatestvéreinek munkássága, akik Frankfurtban továbbra is városképeket és csatajeleneteket publikáltak. Nyilvánvalóan szerette a természetet, különösen a virágokat, és festői vázlatai és különösen metszetei, amelyeket még mindig rézkarcoknak neveztek, ahogyan apja tévesen nevezte őket, nagy érdeklődésre tartottak és tartanak számot.
De ez valószínűleg nem lett volna elég ahhoz, hogy kivételes személyiségnek minősítsék. Korai érettséget mutató művészi tevékenysége során a biológiai kutatások egyik korai képviselőjévé fejlődött, ugyanakkor a mai mércével mérve is nyitott, szinte regényes életet élt. Hogy pontosan honnan eredt a természet iránti érdeklődése, azt csak sejteni lehet. Mindenesetre a legfontosabb tanára a MŰVÉSZTÁRS0 volt, aki a MŰVÉSZTÁRS1 tanítványa volt, és akit ma a csendéletfestészet tényleges megalapítójának tartanak. Hozzáment mostohaapja tanítványához, Johann Andreas Graffhoz, és vele együtt Nürnbergbe költözött. Ott Joachim Sandrart, a német Vasari figyelmét is felkeltette. A Graff-fal kötött házassága azonban modern vonásokat mutatott, és végül a rózsák háborúja után ért véget. Hogy ez már a labadisták korai pietista szektásainak hatására történt-e, az nyitva marad. A nő mint független művészeti vállalkozó. Mindenesetre 1686-ban a hollandiai Nieuwerd várába költözött egy puritán közösségbe, amelyet ma vallási kommunának neveznénk. A közösség légköre azonban annyira radikalizálódott, hogy 1791-ben a "szentségtelen" Amszterdamba költözött. Könyvkiadásait nagy tisztelet övezte, de a magas költségek és az alacsony példányszámok miatt kénytelen volt melléktevékenységet folytatni, például festészetet tanított nőknek. A nők és a művészet egészen a 19. század végéig tabutéma maradt, amin még Maria Sibylla sem tudott változtatni.
Gazdasági helyzetét sikerült olyannyira stabilizálnia, hogy képes volt elindítani egy tudományos és művészeti expedíciót, a hollandiai Surinamba vezető útját, ami akkoriban még a férfiak számára is kalandnak számított. Miután szinte minden vagyonát eladta, a már 50 év feletti asszony minden jószándékú ajánlás ellenére fiatalabbik lányával együtt Suriname felé vette az irányt. Két évig tartó kutatásait fő műve, a "Metamorphosis insectorum Surinamensium", a lepkék fejlődéséről szóló alapvető könyvének kiadása követte. Ezzel a korai természettudományos kutatással a lepketudomány (lepidopterológia) megalapítója lett. A 19. század természettudósai megvetették tudományos arculatát, de a modern biológiai nómenklatúra megalapítója, Carl von Linné nagyra értékelte munkásságát. A tudományos viták által befolyásolhatatlan azonban az egyik meglátása. A növények, pillangók és virágok ábrázolásai továbbra is páratlanok.
Oldal 1 / 7