Eugène-Emmanuel Viollet-le-Duc a 19. század közepén Franciaország összes szakrális épületének felügyelője volt, és részt vett más fontos középkori épületek megőrzésében. Így az építész, műemlékvédő, építész-teoretikus és művészettörténész nevéhez fűződik többek között a Notre-Dame székesegyház, amelynek 2019-ben olyan pusztító tűzvészben kellett átvészelnie, a Saint-Denis-i bazilika, az amiens-i katedrális, a carcassonne-i városerődítés és várkomplexum vagy a Párizstól északra fekvő Pierrefonds híres középkori kastélya. Ez utóbbit Viollet-le-Duc III. Napóleon magánrezidenciájává fejlesztette volna, de ezt Louis-Napoléon Bonaparte korai bukása meghiúsította. Ennek ellenére II. Lajos bajor király párizsi tartózkodása során megtekintette a kastélyban folyó felújítási munkálatokat, és ötleteket vitt magával a Neuschwansteinbe tervezett új épületéhez.
Viollet-le-Duc a Notre-Dame-ot eredeti középkori állapotába akarta visszaállítani, akárcsak például Carcassonne várkomplexumát, amely a spanyol határon, a Pireneusoktól nem messze fekszik. A romantika minden bizonnyal hatással volt rá ebben a tekintetben, mivel a stilizált és festői romokat részesítette előnyben, amelyek a vágyakozás helyszíneiként szolgáltak. Maga Viollet-le-Duc is odáig ment, hogy azt állította, hogy a történelmi épületek számára olyan állapotra törekszik, amely szerinte nem csupán átveszi a középkori eszményt, hanem továbbfejleszti azt. Ezt akarta érvényesülni látni, függetlenül attól, hogy az épületek más történetet meséltek el, amelyet az évszázadok során felhalmoztak, és amely nem illett bele egy 19. századi építőmester ideális elképzeléseibe. A fennmaradt épületeknek ez a radikális redukciója egy középkori fiktív eszményképre és egy állítólagos stilisztikai "javításra" Viollet-le-Duc ellenfelei részéről a "restaurációs vandál" becsmérlő kifejezést váltotta ki. Ez nem akadályozta meg a londoni Királyi Akadémiát abban, hogy felvegye őt soraiba, noha ezzel szemben állt John Ruskin nézeteivel, aki Angliában egyúttal a műemlék meglévő állapotának megőrzésére törekedett, annak minden veszteségével és minden stiláris buktatójával együtt. Ezt a megközelítést egyébként a német műemlékvédelem is ugyanígy követte akkoriban.
A 11. századtól a 16. századig terjedő francia építészet tízkötetes szótárához Viollet-le-Duc kiváló minőségű rajzokat készített, alaprajzokat, nézeteket szondázott és részleteket rajzolt. Intenzíven foglalkozott a középkori építési technikákkal, és az egyik legjobb ismerőjük volt. Lehet kritizálni az általa végzett restaurálási munkálatokat, de a Notre-Dame magaslatán, a Galerie des Chimères-ben általa készített vagy készíttetett híres vízköpők képei mára világhírűvé váltak. Már Viollet-le-Duc idejében nem a középkori eredetiek voltak, hanem rossz állapotuk miatt már lecserélték őket.
Eugène-Emmanuel Viollet-le-Duc a 19. század közepén Franciaország összes szakrális épületének felügyelője volt, és részt vett más fontos középkori épületek megőrzésében. Így az építész, műemlékvédő, építész-teoretikus és művészettörténész nevéhez fűződik többek között a Notre-Dame székesegyház, amelynek 2019-ben olyan pusztító tűzvészben kellett átvészelnie, a Saint-Denis-i bazilika, az amiens-i katedrális, a carcassonne-i városerődítés és várkomplexum vagy a Párizstól északra fekvő Pierrefonds híres középkori kastélya. Ez utóbbit Viollet-le-Duc III. Napóleon magánrezidenciájává fejlesztette volna, de ezt Louis-Napoléon Bonaparte korai bukása meghiúsította. Ennek ellenére II. Lajos bajor király párizsi tartózkodása során megtekintette a kastélyban folyó felújítási munkálatokat, és ötleteket vitt magával a Neuschwansteinbe tervezett új épületéhez.
Viollet-le-Duc a Notre-Dame-ot eredeti középkori állapotába akarta visszaállítani, akárcsak például Carcassonne várkomplexumát, amely a spanyol határon, a Pireneusoktól nem messze fekszik. A romantika minden bizonnyal hatással volt rá ebben a tekintetben, mivel a stilizált és festői romokat részesítette előnyben, amelyek a vágyakozás helyszíneiként szolgáltak. Maga Viollet-le-Duc is odáig ment, hogy azt állította, hogy a történelmi épületek számára olyan állapotra törekszik, amely szerinte nem csupán átveszi a középkori eszményt, hanem továbbfejleszti azt. Ezt akarta érvényesülni látni, függetlenül attól, hogy az épületek más történetet meséltek el, amelyet az évszázadok során felhalmoztak, és amely nem illett bele egy 19. századi építőmester ideális elképzeléseibe. A fennmaradt épületeknek ez a radikális redukciója egy középkori fiktív eszményképre és egy állítólagos stilisztikai "javításra" Viollet-le-Duc ellenfelei részéről a "restaurációs vandál" becsmérlő kifejezést váltotta ki. Ez nem akadályozta meg a londoni Királyi Akadémiát abban, hogy felvegye őt soraiba, noha ezzel szemben állt John Ruskin nézeteivel, aki Angliában egyúttal a műemlék meglévő állapotának megőrzésére törekedett, annak minden veszteségével és minden stiláris buktatójával együtt. Ezt a megközelítést egyébként a német műemlékvédelem is ugyanígy követte akkoriban.
A 11. századtól a 16. századig terjedő francia építészet tízkötetes szótárához Viollet-le-Duc kiváló minőségű rajzokat készített, alaprajzokat, nézeteket szondázott és részleteket rajzolt. Intenzíven foglalkozott a középkori építési technikákkal, és az egyik legjobb ismerőjük volt. Lehet kritizálni az általa végzett restaurálási munkálatokat, de a Notre-Dame magaslatán, a Galerie des Chimères-ben általa készített vagy készíttetett híres vízköpők képei mára világhírűvé váltak. Már Viollet-le-Duc idejében nem a középkori eredetiek voltak, hanem rossz állapotuk miatt már lecserélték őket.
Oldal 1 / 1