A neoklasszikus Olaszország csillogó művészeti színterén a 18. század hozta létre a rendkívüli Andrea Appianit, akinek születése 1754. május 31-én Milánóban köszöntötte a világot. Milánó vibráló utcái azonban nemcsak az ő történetét rejtették magukban, hanem művészi átalakulásainak finom árnyalatait is.
Appiani eredetileg arra volt hivatott, hogy apja orvosi nyomdokaiba lépjen, ám más, szenvedélyes hivatást követett. A neves Carlo Maria Giudici tanítványait kereste fel, akinek égisze alatt aprólékos odaadással sajátította el a rajzolás művészetét, szobrokat és műnyomatokat másolt. Ezek a korai napok Antonio de' Giorgi és az Martin Knoller kreatív termeibe vezették, ahol elmerült a freskófestészet és az olajfestészet misztikumában. Minden egyes ecsetvonása, minden egyes művészeti nyomat, amelyet készített, a művészet iránti fáradhatatlan odaadásának csendes ódája volt.
Appiani legjelentősebb művei közé tartozik a Santa Maria presso San Celso templomban található evangélisták szimfonikus ábrázolása, valamint a milánói királyi villában található varázslatos freskó, amely Apollót és a múzsákat ábrázolja teljes pompájukban. Az élet azonban nem csak dicséretet és tiszteletet tartogatott Appiani számára. Amikor Napóleon megbukott, a festő kiváltságai vele együtt eltűntek, és váratlan szegénység ölelte körül. Mégis, még ezekben az időkben is mesteri portrékat és korhű elbeszélő műveket készített. Egyik legjelentősebb festménye Ráchel és Jákob megható találkozását meséli el, ez az időtlen mű ma is ragyog Alzanóban.
Élete 1817-ben ért véget Milánóban, de öröksége tovább virágzott olyan tanítványai révén, mint Antonio De Antoni és az Giuseppe Bossi. Ők viszik tovább egy olyan művész örökségét, akinek művei ma már a legmagasabb minőségben reprodukált műnyomatok formájában díszítik a művészetkedvelők falait világszerte.
A neoklasszikus Olaszország csillogó művészeti színterén a 18. század hozta létre a rendkívüli Andrea Appianit, akinek születése 1754. május 31-én Milánóban köszöntötte a világot. Milánó vibráló utcái azonban nemcsak az ő történetét rejtették magukban, hanem művészi átalakulásainak finom árnyalatait is.
Appiani eredetileg arra volt hivatott, hogy apja orvosi nyomdokaiba lépjen, ám más, szenvedélyes hivatást követett. A neves Carlo Maria Giudici tanítványait kereste fel, akinek égisze alatt aprólékos odaadással sajátította el a rajzolás művészetét, szobrokat és műnyomatokat másolt. Ezek a korai napok Antonio de' Giorgi és az Martin Knoller kreatív termeibe vezették, ahol elmerült a freskófestészet és az olajfestészet misztikumában. Minden egyes ecsetvonása, minden egyes művészeti nyomat, amelyet készített, a művészet iránti fáradhatatlan odaadásának csendes ódája volt.
Appiani legjelentősebb művei közé tartozik a Santa Maria presso San Celso templomban található evangélisták szimfonikus ábrázolása, valamint a milánói királyi villában található varázslatos freskó, amely Apollót és a múzsákat ábrázolja teljes pompájukban. Az élet azonban nem csak dicséretet és tiszteletet tartogatott Appiani számára. Amikor Napóleon megbukott, a festő kiváltságai vele együtt eltűntek, és váratlan szegénység ölelte körül. Mégis, még ezekben az időkben is mesteri portrékat és korhű elbeszélő műveket készített. Egyik legjelentősebb festménye Ráchel és Jákob megható találkozását meséli el, ez az időtlen mű ma is ragyog Alzanóban.
Élete 1817-ben ért véget Milánóban, de öröksége tovább virágzott olyan tanítványai révén, mint Antonio De Antoni és az Giuseppe Bossi. Ők viszik tovább egy olyan művész örökségét, akinek művei ma már a legmagasabb minőségben reprodukált műnyomatok formájában díszítik a művészetkedvelők falait világszerte.
Oldal 1 / 1