Alexandre Calame, aki 1810. május 28-án született Arabie-ban, a ma Vevey-hez tartozó Corsier-sur-Vevey község egyik falujában, és 1864. március 19-én halt meg Mentonban, Svájc kiemelkedő festőművésze volt. Calame egy márványmunkás fiaként 15 éves korában belépett a pénzvilágba, és egy bankban vállalt munkát. Szabad óráiban azonban felébredt művészi tehetsége. Elkezdte csiszolni rajzkészségét, és svájci szülőföldjének apró jeleneteit színezte ki. 1829-ben pártfogója, a bankár Diodati lehetővé tette számára, hogy órákat vegyen a híres tájképfestő François Didaytól. Alig néhány hónappal később Calame úgy döntött, hogy véget vet banki karrierjének, és teljes egészében a művészet világának szenteli magát.
1835-től Párizsban és Berlinben állította ki a svájci Alpokat és erdőket ábrázoló tájképeit. Bár Calame inkább rajzoló volt, mint kolorista, munkáit hamar elismerték, és nagy népszerűségre találtak, különösen Németországban. Az 1840-es években Calame-ot a késő romantikus és egyben patetikusan eltúlzott tájképfestészet egyik vezető képviselőjének tekintették Európában, drámaian megrendezett, heves zivataroktól kísértett vagy vakító napfénytől megvilágított alpesi tájképeivel. 1838-ban tanulmányútja során Düsseldorfba látogatott. 1842-ben Párizsba költözött, ahol bemutatta a Mont Blanc, a Jungfrau, a Brienz-tó, a Monte Rosa és a Mont Cervin ábrázolásait. 1843-ban feleségétől, Amélie-től, Jean-Baptiste Müntzberger genfi festő és zenetanár lányától született Arthur nevű fiuk, aki később apja nyomdokaiba lépett.
1844-ben Calame Olaszországba utazott, és számos római és nápolyi alkotással tért vissza, köztük Paestum romjaival, amelyek ma a lipcsei Városi Múzeumban láthatók. Ezek a művek megmutatták, hogy képes volt az olasz természetet a maga egyediségében megörökíteni, de fő témája továbbra is az alpesi táj maradt. A gleccsereket, a hegyi vizeket, a viharvert fákat, a felhőket és a sziklákat a természethez hűen, bár bizonyos simasággal ábrázolta. Egyik legelismertebb műve a négy évszak és napszak ábrázolása négy különböző tájképben: a Tavaszi reggel déli tájat, a Nyári dél északi sík tájat, az Őszi este és a Téli éjszaka hegyvidéki tájat ábrázol. Calame népszerűségét azonban különösen a kisebb művei, litográfiái és metszetei növelték, különösen a Lauterbrunnen és Meiringen 18 tanulmánya és az Alpok átkeléseit ábrázoló 24 lap. Ezeket a műveket széles körben terjesztették Franciaországban, Angliában és Németországban, és ma is mintaként szolgálnak a rajzórákhoz.
Morschachban, magasan az Úri-tó fölött egy emlékkő állít emléket Alexandre Calame-nak és annak a sok órának, amelyet a környező táj megfestésével töltött. Hagyatéka nemcsak ezekben az emléktárgyakban él tovább, hanem a műveiről készült művészi nyomatokban is, amelyek a világ számos otthonában és galériájában megtalálhatók. 1880. április 3-án Genfben felavatták a felesége, Amélie által adományozott emlékművet, amely kiemeli Calame művészethez való hozzájárulásának megbecsülését és csodálatát. Alexandre Calame 1864. március 19-én halt meg Mentonban, de hatása és egyedi stílusa a mai napig él a művészvilágban.
Alexandre Calame, aki 1810. május 28-án született Arabie-ban, a ma Vevey-hez tartozó Corsier-sur-Vevey község egyik falujában, és 1864. március 19-én halt meg Mentonban, Svájc kiemelkedő festőművésze volt. Calame egy márványmunkás fiaként 15 éves korában belépett a pénzvilágba, és egy bankban vállalt munkát. Szabad óráiban azonban felébredt művészi tehetsége. Elkezdte csiszolni rajzkészségét, és svájci szülőföldjének apró jeleneteit színezte ki. 1829-ben pártfogója, a bankár Diodati lehetővé tette számára, hogy órákat vegyen a híres tájképfestő François Didaytól. Alig néhány hónappal később Calame úgy döntött, hogy véget vet banki karrierjének, és teljes egészében a művészet világának szenteli magát.
1835-től Párizsban és Berlinben állította ki a svájci Alpokat és erdőket ábrázoló tájképeit. Bár Calame inkább rajzoló volt, mint kolorista, munkáit hamar elismerték, és nagy népszerűségre találtak, különösen Németországban. Az 1840-es években Calame-ot a késő romantikus és egyben patetikusan eltúlzott tájképfestészet egyik vezető képviselőjének tekintették Európában, drámaian megrendezett, heves zivataroktól kísértett vagy vakító napfénytől megvilágított alpesi tájképeivel. 1838-ban tanulmányútja során Düsseldorfba látogatott. 1842-ben Párizsba költözött, ahol bemutatta a Mont Blanc, a Jungfrau, a Brienz-tó, a Monte Rosa és a Mont Cervin ábrázolásait. 1843-ban feleségétől, Amélie-től, Jean-Baptiste Müntzberger genfi festő és zenetanár lányától született Arthur nevű fiuk, aki később apja nyomdokaiba lépett.
1844-ben Calame Olaszországba utazott, és számos római és nápolyi alkotással tért vissza, köztük Paestum romjaival, amelyek ma a lipcsei Városi Múzeumban láthatók. Ezek a művek megmutatták, hogy képes volt az olasz természetet a maga egyediségében megörökíteni, de fő témája továbbra is az alpesi táj maradt. A gleccsereket, a hegyi vizeket, a viharvert fákat, a felhőket és a sziklákat a természethez hűen, bár bizonyos simasággal ábrázolta. Egyik legelismertebb műve a négy évszak és napszak ábrázolása négy különböző tájképben: a Tavaszi reggel déli tájat, a Nyári dél északi sík tájat, az Őszi este és a Téli éjszaka hegyvidéki tájat ábrázol. Calame népszerűségét azonban különösen a kisebb művei, litográfiái és metszetei növelték, különösen a Lauterbrunnen és Meiringen 18 tanulmánya és az Alpok átkeléseit ábrázoló 24 lap. Ezeket a műveket széles körben terjesztették Franciaországban, Angliában és Németországban, és ma is mintaként szolgálnak a rajzórákhoz.
Morschachban, magasan az Úri-tó fölött egy emlékkő állít emléket Alexandre Calame-nak és annak a sok órának, amelyet a környező táj megfestésével töltött. Hagyatéka nemcsak ezekben az emléktárgyakban él tovább, hanem a műveiről készült művészi nyomatokban is, amelyek a világ számos otthonában és galériájában megtalálhatók. 1880. április 3-án Genfben felavatták a felesége, Amélie által adományozott emlékművet, amely kiemeli Calame művészethez való hozzájárulásának megbecsülését és csodálatát. Alexandre Calame 1864. március 19-én halt meg Mentonban, de hatása és egyedi stílusa a mai napig él a művészvilágban.
Oldal 1 / 2