A Rajna-vidéki születésű Alexander Koester olyasmit ért el, amit a művészek többségétől megtagadnak: művei révén már fiatalon sikereket és elismerést ért el. Már a karlsruhei Képzőművészeti Akadémián folytatott tanulmányai alatt portréfestéssel kereste a kenyerét. Számos tanulmányutat tett - különösen a dél-tiroli festői Klausen városa nyerte el a tetszését. Itt csatlakozott a "Klausener Künstlerkolonie"-hoz, és feleségül vette egy helyi fogadós lányát. Koester zsánerképekkel és hangulatos tájképekkel bővítette repertoárját. Kifejezett virtuozitást fejlesztett ki a festészet széles spektrumában. Igazi hírnévre azonban csak akkor tett szert, amikor felfedezett magának egy egészen különleges motívumot: a kacsát.
Első találkozása a kuruttyoló lénnyel apósa farmján történt. Koestert azonnal lenyűgözték a madarak. Aprólékosan tanulmányozta testalkatukat és természetüket, és sok száz tanulmányt készített róluk. A kacsák váltak vitathatatlanul kedvenc motívumává, és sokféleképpen megörökítette őket. De nemcsak ezeknek az állatoknak a festőjeként szerzett nagy hírnevet: Keresett kacsaszakértő lett, és nagy büszkeséggel tenyésztette az állatokat. Széleskörű tudását mesterien tudta bemutatni festményein. Élethűen örökítette meg az állatok viselkedését, és így egyedülálló pillanatképeket készített a természetről. Dinamikájukat árnyjáték és káprázatos fényhatások fokozták. Alexander Koester a korábban kevés figyelmet kapott kacsát mint művészeti tárgyat tette tiszteletreméltóvá. Műveinek illusztris vásárlói között volt II. Vilmos császár és az olasz király is. Az állatok állandó festése még az "Enten-Koester" becenevet is kivívta számára.
Mielőtt Koester a festészet iránti szenvedélyének hódolhatott volna, apja kérésére gyógyszerészi tanonckodást végzett. Miután letette a vizsgáit, még ugyanabban az évben elkezdett művészeti tanulmányokat folytatni. Alexander Koester számára a művészetre való áttérés végig kifizetődő volt. Számos díjat kapott, többek között aranyérmet a St. Louis-i világkiállításon, és kacsafestményeit már korán kiállították nemzetközi szinten. Amikor Klausen az első világháború alatt háborús övezet lett, Alexander Koester Dießen am Ammersee-ba költözött, és Münchenben műtermet nyitott. Most ismét egyre inkább a tájképfestészet felé fordult. Környezetének tágas vízi tájaira összpontosított, amelyeket erős színekkel, sokféle időjárási hangulatban ábrázolt. Pályája későbbi szakaszában főleg virágcsendéleteket festett, de hű maradt kacsáihoz. Több mint 30 éven át nyomot hagytak rajta. Ez idő alatt festészeti stílusa a részletes realizmusról a széles ecsetvonásokkal operáló impresszionizmusra váltott. Így visszatérő motívuma soha nem veszítette el új vonzerejét, és a közönség továbbra is lelkes maradt. A műtárgypiacon hamarosan érvényesült a szabály: minél több kacsát ábrázolnak, annál drágább a festmény. Alexander Koester kacsafestményei még ma is keresett műtárgyak, és magas összegeket érnek el az árveréseken.
A Rajna-vidéki születésű Alexander Koester olyasmit ért el, amit a művészek többségétől megtagadnak: művei révén már fiatalon sikereket és elismerést ért el. Már a karlsruhei Képzőművészeti Akadémián folytatott tanulmányai alatt portréfestéssel kereste a kenyerét. Számos tanulmányutat tett - különösen a dél-tiroli festői Klausen városa nyerte el a tetszését. Itt csatlakozott a "Klausener Künstlerkolonie"-hoz, és feleségül vette egy helyi fogadós lányát. Koester zsánerképekkel és hangulatos tájképekkel bővítette repertoárját. Kifejezett virtuozitást fejlesztett ki a festészet széles spektrumában. Igazi hírnévre azonban csak akkor tett szert, amikor felfedezett magának egy egészen különleges motívumot: a kacsát.
Első találkozása a kuruttyoló lénnyel apósa farmján történt. Koestert azonnal lenyűgözték a madarak. Aprólékosan tanulmányozta testalkatukat és természetüket, és sok száz tanulmányt készített róluk. A kacsák váltak vitathatatlanul kedvenc motívumává, és sokféleképpen megörökítette őket. De nemcsak ezeknek az állatoknak a festőjeként szerzett nagy hírnevet: Keresett kacsaszakértő lett, és nagy büszkeséggel tenyésztette az állatokat. Széleskörű tudását mesterien tudta bemutatni festményein. Élethűen örökítette meg az állatok viselkedését, és így egyedülálló pillanatképeket készített a természetről. Dinamikájukat árnyjáték és káprázatos fényhatások fokozták. Alexander Koester a korábban kevés figyelmet kapott kacsát mint művészeti tárgyat tette tiszteletreméltóvá. Műveinek illusztris vásárlói között volt II. Vilmos császár és az olasz király is. Az állatok állandó festése még az "Enten-Koester" becenevet is kivívta számára.
Mielőtt Koester a festészet iránti szenvedélyének hódolhatott volna, apja kérésére gyógyszerészi tanonckodást végzett. Miután letette a vizsgáit, még ugyanabban az évben elkezdett művészeti tanulmányokat folytatni. Alexander Koester számára a művészetre való áttérés végig kifizetődő volt. Számos díjat kapott, többek között aranyérmet a St. Louis-i világkiállításon, és kacsafestményeit már korán kiállították nemzetközi szinten. Amikor Klausen az első világháború alatt háborús övezet lett, Alexander Koester Dießen am Ammersee-ba költözött, és Münchenben műtermet nyitott. Most ismét egyre inkább a tájképfestészet felé fordult. Környezetének tágas vízi tájaira összpontosított, amelyeket erős színekkel, sokféle időjárási hangulatban ábrázolt. Pályája későbbi szakaszában főleg virágcsendéleteket festett, de hű maradt kacsáihoz. Több mint 30 éven át nyomot hagytak rajta. Ez idő alatt festészeti stílusa a részletes realizmusról a széles ecsetvonásokkal operáló impresszionizmusra váltott. Így visszatérő motívuma soha nem veszítette el új vonzerejét, és a közönség továbbra is lelkes maradt. A műtárgypiacon hamarosan érvényesült a szabály: minél több kacsát ábrázolnak, annál drágább a festmény. Alexander Koester kacsafestményei még ma is keresett műtárgyak, és magas összegeket érnek el az árveréseken.
Oldal 1 / 1