Adolph Tidemandot a 19. század egyik vezető norvég festőjeként tartják számon. Mint előtte senki más, ő is képes volt festményein megörökíteni az északi parasztok nehéz életét és hagyományos szokásait. Ezzel nemcsak hazája költőit inspirálta, köztük Andreas Munchot és Bjørnstärn Bjørnsont, hanem a mai napig a norvég romantika fő alakja. Az 1840-es évek második felét gyakran Adolph Tidemand művészi fénykorának tekintik. Leghíresebb műveit, mint a "Hardangeri lakodalom" és a "Magányos öregek", sikerei csúcsán alkotta meg. Tidemands pályafutását olyan festményekkel kezdte, amelyeken erősen idealizáltan ábrázolta a parasztokat. Későbbi műveiben ez a törekvés háttérbe szorult; az egyszerű vidéki lakosság életkörülményeinek és nehéz mindennapjainak drámai és realisztikus ábrázolása javára. Ez jól látható az olyan festményeken, mint a "Harc egy parasztlakodalomban" és a "Fanatikusok" a kései munkásságából.
Tidemand klasszikus akadémiai festő volt. Johan Ludvig Lund festőművész tanítványaként kiváló képzést kapott a rangos koppenhágai Képzőművészeti Akadémián. Ezután a düsseldorfi ARTISTREPLEPLACE0 és ARTISTREPLEPLACE1 történelmi festészet tanulója lett. Itt született meg Tidemand álma, hogy sikeres történelemfestő legyen. A fiatal festő már első történelmi kompozíciójával ("Gustav Vasa beszélget a polgármesterrel a mórahalmi templomban") felhívta magára a korabeli művészeti élet figyelmét. A svéd történelem egy részét bemutató festményt később a Kunstverein Rheinland und Westfalen vásárolta meg.
Egy ösztöndíj lehetővé tette, hogy Tidemand Rómába utazzon, ahol megismerkedett az olasz festészettel, amely hatással volt festői stílusára. Nem tért vissza Norvégiába, hanem Németországban telepedett le. Ott maradt élete végéig. Az ambiciózus festő a hazalátogatásokat tanulmányútként használta. Norvégia vidéki területein olyan paraszti környezettel találkozott, amely még mindig sokat megőrzött autentikusságából. Itt végre megtalálta élete művét: az igazi Norvégiát tiszta és kifinomult képekben megörökíteni. Tidemand első vázlatait, tanulmányait és festményeit ebben a témában idilli, kissé elegáns kifejezésmód és finom festői értékek jellemzik. Az idillt később öntudatosan felváltotta a fokozott drámai feszültség és a paraszti élet józan szemlélete.
Adolph Tidemandot a 19. század egyik vezető norvég festőjeként tartják számon. Mint előtte senki más, ő is képes volt festményein megörökíteni az északi parasztok nehéz életét és hagyományos szokásait. Ezzel nemcsak hazája költőit inspirálta, köztük Andreas Munchot és Bjørnstärn Bjørnsont, hanem a mai napig a norvég romantika fő alakja. Az 1840-es évek második felét gyakran Adolph Tidemand művészi fénykorának tekintik. Leghíresebb műveit, mint a "Hardangeri lakodalom" és a "Magányos öregek", sikerei csúcsán alkotta meg. Tidemands pályafutását olyan festményekkel kezdte, amelyeken erősen idealizáltan ábrázolta a parasztokat. Későbbi műveiben ez a törekvés háttérbe szorult; az egyszerű vidéki lakosság életkörülményeinek és nehéz mindennapjainak drámai és realisztikus ábrázolása javára. Ez jól látható az olyan festményeken, mint a "Harc egy parasztlakodalomban" és a "Fanatikusok" a kései munkásságából.
Tidemand klasszikus akadémiai festő volt. Johan Ludvig Lund festőművész tanítványaként kiváló képzést kapott a rangos koppenhágai Képzőművészeti Akadémián. Ezután a düsseldorfi ARTISTREPLEPLACE0 és ARTISTREPLEPLACE1 történelmi festészet tanulója lett. Itt született meg Tidemand álma, hogy sikeres történelemfestő legyen. A fiatal festő már első történelmi kompozíciójával ("Gustav Vasa beszélget a polgármesterrel a mórahalmi templomban") felhívta magára a korabeli művészeti élet figyelmét. A svéd történelem egy részét bemutató festményt később a Kunstverein Rheinland und Westfalen vásárolta meg.
Egy ösztöndíj lehetővé tette, hogy Tidemand Rómába utazzon, ahol megismerkedett az olasz festészettel, amely hatással volt festői stílusára. Nem tért vissza Norvégiába, hanem Németországban telepedett le. Ott maradt élete végéig. Az ambiciózus festő a hazalátogatásokat tanulmányútként használta. Norvégia vidéki területein olyan paraszti környezettel találkozott, amely még mindig sokat megőrzött autentikusságából. Itt végre megtalálta élete művét: az igazi Norvégiát tiszta és kifinomult képekben megörökíteni. Tidemand első vázlatait, tanulmányait és festményeit ebben a témában idilli, kissé elegáns kifejezésmód és finom festői értékek jellemzik. Az idillt később öntudatosan felváltotta a fokozott drámai feszültség és a paraszti élet józan szemlélete.
Oldal 1 / 2