A klasszikus modernizmus valójában nem egy homogén stílus, hanem a modern művészetben különböző művészeti stílusok keveréke. A 19. század végétől a 20. század elejéig a művészek egyfajta stíluspluralizmussal próbáltak szembeszállni a fennállóval.
A klasszikus modernizmus megkérdőjelezte a művészet korábbi felfogását. A Bauhaus stílus Németországban, a konstruktivizmus Oroszországban és a kubizmus Franciaországban alakult ki. A festészet expresszív stílusa is ebbe a korszakba sorolható. Az igazság keresése tükröződik a festő George Braques ("Gitáros férfi") boncolt motívumaiban, Franz Marc színintenzív festészetében ("A sárga tehén") vagy Pablo Picasso korszakra jellemző festményében ("Dora Maa").
A 20. századtól kezdve a klasszikus modernista festészet egyre inkább az ábrázoló festészettől az absztrakt felé fejlődött. A művészek szubjektíven tekintettek műveikre, és különböző módon jutottak el ugyanahhoz a célhoz. A spirituális világ megismerésének és ábrázolásának vágya olyan művészeket inspirált expresszív művek létrehozására, mint
Wassily Kandinsky ("Sárga-vörös-kék") vagy Marc Chagall ("A gyönyörkert"). A Harmadik Birodalomban a modern művészetet mint "degeneráltat" betiltották. A művészek csak a második világháború befejezése után tudták folytatni munkájukat. Kialakult egy úttörő művészeti avantgárd, amelyhez a kortárs művészet ma is igazodik.