A 19. század elején Londonban született Richard Redgrave már fiatalabb korában érezte a vágyat, hogy művész legyen. Ebben az időben apja drótkerítésgyárában dolgozott, ahol szimpátiát érzett a szegény és elnyomott munkásosztály iránt. Redgrave csak 22 éves korában valósíthatta meg művészi álmát, amikor felvételt nyert a tekintélyes londoni Királyi Művészeti Akadémiára.
Míg pályája kezdetén főként az angol irodalomból vett anekdotikus jeleneteket festett, a későbbi években egyre inkább a társadalmilag hátrányos helyzetű rétegek kortárs életének motívumai kezdték érdekelni. Célja az volt, hogy a festészet segítségével felhívja a figyelmet a társadalom leggyengébb tagjainak kihívásaira és szenvedéseire. Ezért a legnépszerűbb témái közé tartoztak a szegény, dolgozó nők portréi, mint például a "The Sempstress" című festmény, amely egy fiatal varrónő életének valóságába enged bepillantást. Ezt és Redgrave más műveit a Royal Academy, a British Institution és a Society of British Artists kiállításain mutatták be, és ezzel festőként is nagyobb hírnévre tett szert. Művészi pályája végén azonban Redgrave felhagyott a zsánerfestészettel, és a tájképfestészet témái felé fordult. Hangulatos tájképei így stilárisan a preraffaeliták és a romantika képviselőinek festői alkotásaihoz kapcsolódtak. Közben Richard Redgrave nemcsak festőként tevékenykedett, hanem a képző- és iparművészet területén is dolgozott. Ötlet- és formagazdagságáról tanúskodnak azok a vázák, kancsók és egyéb használati tárgyak, amelyeket tervezői alkotói korszakában készített, és amelyek ma is léteznek. Emellett adminisztratív tehetségének köszönhetően a kormányzati tervezőiskola vezetésével is megbízták, ahol oktatóként is dolgozott. Itt vált Anglia művészeti oktatásának egyik legismertebb reformerévé. Redgrave megszervezte az angol művészeti osztály megjelenését az 1855-ös párizsi világkiállításon és az 1866-os londoni világkiállításon is, és az ott szerzett hírneve előkészítette az utat ahhoz, hogy Viktória királynő művészeti gyűjteményének vezetője legyen. Néhány év múlva azonban lemondott erről a posztról, amikor bátyjával, Samuel Redgrave-vel közösen megírta az "A Century of British Painters" című művészettörténeti munkát. A testvérpár a könyvben leírt művészeti személyiségek közül sokat személyesen ismert, így a könyv jelentős forrás a 18. és 19. századi angol művészek tanulmányozásához.
Élete utolsó szakaszában Redgrave egyre inkább elvesztette látását, és 1888-ban öregségében meghalt. Kortársai megítélése szerint azonban sokoldalúan tehetséges művész maradt, aki nagy szolgálatot tett államának.
A 19. század elején Londonban született Richard Redgrave már fiatalabb korában érezte a vágyat, hogy művész legyen. Ebben az időben apja drótkerítésgyárában dolgozott, ahol szimpátiát érzett a szegény és elnyomott munkásosztály iránt. Redgrave csak 22 éves korában valósíthatta meg művészi álmát, amikor felvételt nyert a tekintélyes londoni Királyi Művészeti Akadémiára.
Míg pályája kezdetén főként az angol irodalomból vett anekdotikus jeleneteket festett, a későbbi években egyre inkább a társadalmilag hátrányos helyzetű rétegek kortárs életének motívumai kezdték érdekelni. Célja az volt, hogy a festészet segítségével felhívja a figyelmet a társadalom leggyengébb tagjainak kihívásaira és szenvedéseire. Ezért a legnépszerűbb témái közé tartoztak a szegény, dolgozó nők portréi, mint például a "The Sempstress" című festmény, amely egy fiatal varrónő életének valóságába enged bepillantást. Ezt és Redgrave más műveit a Royal Academy, a British Institution és a Society of British Artists kiállításain mutatták be, és ezzel festőként is nagyobb hírnévre tett szert. Művészi pályája végén azonban Redgrave felhagyott a zsánerfestészettel, és a tájképfestészet témái felé fordult. Hangulatos tájképei így stilárisan a preraffaeliták és a romantika képviselőinek festői alkotásaihoz kapcsolódtak. Közben Richard Redgrave nemcsak festőként tevékenykedett, hanem a képző- és iparművészet területén is dolgozott. Ötlet- és formagazdagságáról tanúskodnak azok a vázák, kancsók és egyéb használati tárgyak, amelyeket tervezői alkotói korszakában készített, és amelyek ma is léteznek. Emellett adminisztratív tehetségének köszönhetően a kormányzati tervezőiskola vezetésével is megbízták, ahol oktatóként is dolgozott. Itt vált Anglia művészeti oktatásának egyik legismertebb reformerévé. Redgrave megszervezte az angol művészeti osztály megjelenését az 1855-ös párizsi világkiállításon és az 1866-os londoni világkiállításon is, és az ott szerzett hírneve előkészítette az utat ahhoz, hogy Viktória királynő művészeti gyűjteményének vezetője legyen. Néhány év múlva azonban lemondott erről a posztról, amikor bátyjával, Samuel Redgrave-vel közösen megírta az "A Century of British Painters" című művészettörténeti munkát. A testvérpár a könyvben leírt művészeti személyiségek közül sokat személyesen ismert, így a könyv jelentős forrás a 18. és 19. századi angol művészek tanulmányozásához.
Élete utolsó szakaszában Redgrave egyre inkább elvesztette látását, és 1888-ban öregségében meghalt. Kortársai megítélése szerint azonban sokoldalúan tehetséges művész maradt, aki nagy szolgálatot tett államának.
Oldal 1 / 1