Hol is kezdjem a 19. század eme Leonardo da Vincijével, aki ilyen széleskörű érdeklődésű volt, és ilyen egyértelmű nyomot hagyott a művészettörténetben? Emlékirataiban John Ruskin megemlíti, hogy már óvodás korában megtanította magát írni és olvasni. Szüleit üzleti utakra kísérte, először a Brit-szigetekre, majd Franciaországba, Belgiumba, Németországba és Svájcba. Kastélyokat, kerteket, galériákat és más kulturálisan érdekes intézményeket látogatott meg velük. Ez már korán megalapozta az építészet, a történelem és a művészet iránti érdeklődését. Az Alpok és a természet más rendkívüli látványai ugyanilyen maradandó benyomást tettek rá. Meglehetősen motiválatlanul fejezte be tanulmányait Oxfordban, és majdnem 20 évig dolgozott "A modern festészet története" című művén, amely William Turner brit festőhöz való közeli előléptetését és kötődését hozta magával. Ruskin az Arts and Crafts mozgalom, a kontinentális szecesszió angol megfelelője, egyik legfontosabb tagja volt. Védte a preraffaelita MŰVÉSZET0 festészeti stílusát, bár ez utóbbiak ellopták a feleségét. Általában nem volt szerencsés a nőkkel való kapcsolataiban. Be kellett érnie plátói barátságokkal vagy elutasított házassági ajánlatokkal.
Ruskin annál lelkesebben folytatta művészettörténeti tanulmányait. "Az építészet hét lámpása" és "Velence kövei" című értekezéseivel mérföldköveket mutatott be az építészetelméletben. Megalapozta a kortárs építészettel való foglalkozást, valamint a műemlékvédelem elméletét és gyakorlatát. Ez utóbbiak ellentétben álltak a francia Eugène Viollet-le-Duc nézeteivel, mivel Ruskin az építészeti műemlékek történelmi átalakulásainak megőrzését, míg Viollet-le-Duc a történelmi épületek eredeti állapotának helyreállítását szorgalmazta. Ruskin különös figyelmet szentelt a gótikának, amelyet a 19. században szívesen értelmeztek át neogótikaként, és amely az építészetben, valamint a díszítőművészetben és a festészetben is helyet kapott. Oxfordban művészettörténeti tanszéket töltött be, és Ruskin több mint fél évszázadon át nyilvánosan foglalkozott a természettel, a geológiával, az építészettel, a művészettel és az irodalommal. Gazdasági szempontokat vizsgált, hozzájárult a mitológia területéhez, és etikai, történelmi vagy vallási kérdéseket tárgyalt. A fokozódó iparosodással szembeni szkepticizmusa, a kézügyesség elvesztése miatti aggodalmai és nem utolsósorban a kapitalizmussal és a marxizmussal szembeni társadalomkritikája számos személyiségre, köztük például Mahatma Gandhira is hatással volt.
Íróként, művészettörténészként és társadalomfilozófusként a festészet és a grafika területén végzett munkássága részletes építészeti nézetekre, realista tájképekre és válogatott természetrajzokra koncentrált, amelyek széleskörű érdeklődését tükrözik. Önarcképeivel viszont mintha pusztán önmagát és sokrétű érdeklődését fedezte volna fel.
Hol is kezdjem a 19. század eme Leonardo da Vincijével, aki ilyen széleskörű érdeklődésű volt, és ilyen egyértelmű nyomot hagyott a művészettörténetben? Emlékirataiban John Ruskin megemlíti, hogy már óvodás korában megtanította magát írni és olvasni. Szüleit üzleti utakra kísérte, először a Brit-szigetekre, majd Franciaországba, Belgiumba, Németországba és Svájcba. Kastélyokat, kerteket, galériákat és más kulturálisan érdekes intézményeket látogatott meg velük. Ez már korán megalapozta az építészet, a történelem és a művészet iránti érdeklődését. Az Alpok és a természet más rendkívüli látványai ugyanilyen maradandó benyomást tettek rá. Meglehetősen motiválatlanul fejezte be tanulmányait Oxfordban, és majdnem 20 évig dolgozott "A modern festészet története" című művén, amely William Turner brit festőhöz való közeli előléptetését és kötődését hozta magával. Ruskin az Arts and Crafts mozgalom, a kontinentális szecesszió angol megfelelője, egyik legfontosabb tagja volt. Védte a preraffaelita MŰVÉSZET0 festészeti stílusát, bár ez utóbbiak ellopták a feleségét. Általában nem volt szerencsés a nőkkel való kapcsolataiban. Be kellett érnie plátói barátságokkal vagy elutasított házassági ajánlatokkal.
Ruskin annál lelkesebben folytatta művészettörténeti tanulmányait. "Az építészet hét lámpása" és "Velence kövei" című értekezéseivel mérföldköveket mutatott be az építészetelméletben. Megalapozta a kortárs építészettel való foglalkozást, valamint a műemlékvédelem elméletét és gyakorlatát. Ez utóbbiak ellentétben álltak a francia Eugène Viollet-le-Duc nézeteivel, mivel Ruskin az építészeti műemlékek történelmi átalakulásainak megőrzését, míg Viollet-le-Duc a történelmi épületek eredeti állapotának helyreállítását szorgalmazta. Ruskin különös figyelmet szentelt a gótikának, amelyet a 19. században szívesen értelmeztek át neogótikaként, és amely az építészetben, valamint a díszítőművészetben és a festészetben is helyet kapott. Oxfordban művészettörténeti tanszéket töltött be, és Ruskin több mint fél évszázadon át nyilvánosan foglalkozott a természettel, a geológiával, az építészettel, a művészettel és az irodalommal. Gazdasági szempontokat vizsgált, hozzájárult a mitológia területéhez, és etikai, történelmi vagy vallási kérdéseket tárgyalt. A fokozódó iparosodással szembeni szkepticizmusa, a kézügyesség elvesztése miatti aggodalmai és nem utolsósorban a kapitalizmussal és a marxizmussal szembeni társadalomkritikája számos személyiségre, köztük például Mahatma Gandhira is hatással volt.
Íróként, művészettörténészként és társadalomfilozófusként a festészet és a grafika területén végzett munkássága részletes építészeti nézetekre, realista tájképekre és válogatott természetrajzokra koncentrált, amelyek széleskörű érdeklődését tükrözik. Önarcképeivel viszont mintha pusztán önmagát és sokrétű érdeklődését fedezte volna fel.
Oldal 1 / 3